Teazselé – ajándéknak az utolsó pillanatban

2009. 12. 01. • Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Befőzés

teazsele-1a

Ádvent első hetében még korai megkésett ajándékok készítéséről írni, azonban nem baj, ha előre elteszünk néhány ilyen receptet arra a – természetesen kizárt – esetre, hogy hirtelen kell még valamit készítenünk.

A recept ízesítetlen fekete teáról szól, de bátran kísérletezhetünk zöld teával, vagy gyümölcsteákkal. Mivel hidegen fogyasztjuk, a szokottnál jóval erősebbre főzzük, hogy kihűlés után is határozott íze legyen. Az itt megírt fűszerezés az alapként használt teától és a hangulatunktól függően változhat.

3 tk teafű
1 l víz
1 ek kardamom mag
1 tk ánizs
1 citrom
0,5 kg befőzőcukor, vagy cukor és zselésítő (pektin, agar-agar, zselatin)

Tegyük egy edénybe a teafüvet és a fűszereket, forrázzuk le a vízzel és hagyjuk állni 5 percig.

A gondosan megmosott citrom sárga héját krumplihámozóval vékonyan hámozzuk le és a teával együtt forraljuk fel. Adjuk hozzá a befőzőcukrot, forraljuk 2 percig, majd töltsük üvegekbe. Zárjuk le az üvegeket, 5 percre állítsuk a kupakjára, majd takaróba csavarva hagyjuk kihűlni.

A recept szerinti hozzávalókból 3 félliteres üvegnyi zselé lesz.


Hasonlatos receptek:

  1. Karácsonyi gyereklikőr – last minute ajándék
  2. Mustármártás
  3. Spenótos rakott paradicsom
  4. Befőzés a hó alatt – téli lekvár
  5. Csípős-édes dinnyesaláta


3 hozzászólás a recepthez: “Teazselé – ajándéknak az utolsó pillanatban”


  1. Turák Kinga szerint:

    Szia, pektint hol lehet kapni? Mivel elég furin néztek rám, számos helyen…

  2. jókaja szerint:

    Így külön nem nagyon kapni, a lekvár zselésítők fő alkotórésze.
    Esetleg nekiállhatsz házilag :-)
    http://jokaja.hu/zselesito-pektin-hazilag-tartositoszer-nelkul

  3. Turák Kinga szerint:

    ha nincs szezon, akkor hol lehet kapni dzsemfixet és társait?!



Írjon megjegyzést