Többféleképp töltött zsemlegombóc

Kategória: Tészták

toltott-zsemlegomboc1

A zsemlegombóc receptjei két iskolát követnek. Az egyik csak zsemlekockából és lisztből készíti, a másik krumplit is kever hozzá. Teljesen szubjektív alapon én a krumplis iskola követője vagyok. A zsemlegombóc hallatán egy köret jut eszünkbe, amit mártásos húsokhoz fogyasztanak, legfőképp vadashoz, bátrabbak szalontüdőhöz. Ugyanez a gombóc megtöltve, mártással nyakonöntve remekül megállja helyét önálló fogásként is. Azon receptek sorába tartozik, amiket alighanem a háziasszonyi találékonyság hozott létre. El lehet használni bele maradékokat, és a töltelék váltogatásával sokszor fel lehetett tálalni új fogásként. A recept hozzávalóiból nem lesz tenger sok gombócunk, de 2-3 éhes szájat meg lehet elégíteni vele.

A gombóc:
2 szikkadt zsemle (20 dkg fehér kenyér)
25 dkg hajában főtt krumpli
25 dkg liszt
2 tojás
tej
olaj
só, bors, szerecsendió, petrezselyemzöld

A töltelék:
sonka, sajt, maradék pörkölt, pirított gomba

A zsemlét vágjuk kockákra és kevés zsiradékon pirítsuk meg. A krumplit még forrón törjük át és hagyjuk kihűlni. Keverjük el a lisztet a tojásokkal, egy evőkanál olajjal és annyi tejjel, hogy galuskatészta keménységű legyen. Dolgozzuk bele a sót, fűszereket és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Aki szereti, és teheti, kiolvasztott szalonna pörcét is belekeverheti. Gyúrjuk bele a krumplit, majd a zsemlekockákat is. A tésztának formázhatónak kell lennie, de nem baj, ha kicsit ragadós. Vizes kezünkben lapítsunk el egy darabka tésztát, tegyünk a közepére egy kevés tölteléket, majd gyúrjuk gombóccá. Gyöngyözve forró, sós vízben főzzük ki. Amikor feljöttek a víz felszínére, még főzzük néhány percig, és szedjük tálra. Locsoljuk meg olajjal, a kiolvasztott szalonna zsírjával vagy olvasztott vajjal. A tányéron locsoljuk meg sajt, kapor, sóska, paradicsom vagy gombamártással.

 


2 hozzászólás a recepthez: “Többféleképp töltött zsemlegombóc”


  1. Wise Lady says:

    Á ez nagyszerű!

  2. anna says:

    mar masodszor csinaltam meg, igazan szuper, tolteleknek a (piritott gomba + piritott bacon + juhturo) nyert egyertelmuen, melle meg tejfol
    [koszonom h feltetted, uj vilag, sose foztem elotte gombocot]


-->

Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos