Tokapecsenye, bomba, baleset

Kategória: Disznóhúsok, Hideg ételek

Aki tart a bombázástól, az ide se nézzen!

Ez igazi, többszörös bomba volt: kalóriabomba, koleszterinbomba, viszont ízbomba is (de nem ám az ételízesítő).

GÉva barátosnénk sütött egyszer fantasztikus tokaszalonnát, egy disznótorban. Addig nyaggattam, amíg elmondta a receptjét, azok csodálkozásával, kiknek a kisujjában van, nem is értik miféle recept után kérdezősködök.

Maradt a minapi májas után egy kis darab szép, húsos tokaszalonna. Ezt sütöttem meg komoly áldozat árán. Eredetileg hideg kajának szántam, mint a jó húsos töpörtyűt, de végül nem érte meg a kihűlést.

Az egész talán 30 dkg lehetett, annak is tisztességes része hús. Ujjnyi csíkokra vágtam, besóztam és borsot daráltam rá. Pici nyeles lábosban elrendeztem és egy fél bögre vizet töltöttem alá. Felforraltam, majd lefedve betettem a sütőbe, amit 170 fokra állítottam. Innentől kezdve csak a türelem a titka. Fél óránként ránéztem, hogy lássam van-e még víz alatta, kiolvadt-e már a zsírja. Mire a víz elfőtt alóla a hús is megpuhult. Ekkor a fedőt levéve róla sütöttem türelmesen tovább. A nagyja zsírját letöltöttem róla, így a többi is ki tudott sülni belőle, mire a hús ropogóssá vált. Jó két órát töltött a sütőben, mire ezt a gyönyörű színét megkapta.

Amikor kivettem letettem a tűzhely kerámia lapjára. Letettem a rongyot a kezemből, ám ekkor elkezdett hisztizni a tűzhely elektronikája, hogy minek pakolok bármit is a szenzoraira. Én meg engedelmesen arrébb toltam a nyelénél fogva a másodpercekkel előbb a forró sütőből kivett láboskát. Ismét megtapasztalhattam a régi bölcsességet: a forró lábos ugyanúgy néz ki, mint a hideg, csak más a fogása 🙁

 





%d blogger ezt szereti: