Vérző szív – idén is lesz Valentin nap

Kategória: Krémek

Újonnan honosított ünnepnapjaink egyike a Valentinné ángliusodott Bálint nap, amikor is a szerelmet, szerető szíveket ünnepeljük.

A boltokat elöntő giccsáradat felvásárlása helyett (időnként az az érzésem, hogy az egészet a Giccsgyártók Nemzetközi Konzorciuma menedzseli) inkább egy ilyen édes szívvel okozzunk meglepetést.

Természetesen ehhez is kitalálták már a teljességgel nélkülözhetetlen konyhai eszközt, de ha minden ilyet megvennénk, Ferihegy valamelyik hangárjába költöztethetnénk a konyhánkat. Ha ilyen lecsöpögtetős szívformánk nincs is, valami másféle inkább akad, ha pedig végképp szívtelen a konyhafelszerelésünk, csináljunk. Ehhez alufóliából hajtsunk 4 -5 cm széles csíkot, jó sok rétegben, hogy legyen tartása. A két végét csavarjuk egymásba, nehogy kinyíljon, esetleg kívülről még cellux-szal / szigetelőszalaggal biztosíthatjuk is. Ezt a formát tegyük tálcára / tepsibe / tányérra, amire előtte több réteg konyhai törlőt, esetleg géz anyagot ettünk, ami majd felszívja a kicsöpögő levét.

40 dkg mascarpone (lecsöpögtetett tejföl by Wise Lady)
10 – 15 dkg cukor
2 dl tejszín
1 rúd vanília kikapart magja
1 tk vanília kivonat
1 tk reszelt citromhéj

Keverjük a cukrot a krémsajtba, majd adjuk hozzá az ízesítőket is. Fokozatosan keverjük bele a tejszínt, ahogy hígul úgy lehet egyre nagyobb fordulatszámmal verni. Addig dolgoztassuk a habverőt, amíg könnyű, habos krémmé válik. Simítsuk ezt a krémet a kibélelt formákba, és takarjuk le, hogy a teteje ne száradjon cserepesre. Éjszakára állítsuk a hűtőbe, de mindenképp olyan alátéten, ami felfogja ami lecsöpög, különben erősen ünneprontó hűtőtakarításban törhetünk ki.

A málnamártáshoz turmixoljunk össze egy csomag felengedett málnát – lehetne friss is, de az meglehetős ritkaság februárban – kevés cukorral és málnalikőrrel. Ha sűrűbb mártás akarunk készíteni, melegítsük meg és keverjünk bele kevés agar-agart, vagy dzsem kocsonyásítót, amennyiben találunk a kamrába nyári maradékot.

A tálaláshoz ügyesn borítsuk tányérra a krém szíveket, vegyük le róla a formát és díszítsük ki a mártással.