Jó kaja

Úgy látszik nagyon jó voltam, kaptam is bérletet ajándékba. Mondjuk nem igazán örültem neki, mert nem hangverseny sorozatra, operába vagy más kellemetes helyre szólt, hanem kizárólagos használatot biztosított a ház legkisebb helyiségére.

Így aztán ezt a bögrét igyekeztem néhányszor újratölteni, nehogy úrrá legyen rajtam az aszály. Legalább közérzetjavító intézkedésként a kávé feliratú bögrét vettem elő, hogy az illúziót javítsa – nem mintha utálnám a jó teát, csak nem szeretném, ha kizárólag kellemetlen állapotok emléke kapcsolódna hozzá.

(tovább…)

Amikor fél órával ebéd előtt csattan a kéz a homlokon, hogy nincs leves, akkor ez is egy megoldás erre a problémára. Persze az is kell hozzá, hogy az előző vacsorára készült rakott kelből félre legyen téve egy jó maréknyi darált hús, ami sok lett volna bele.

Ráadásul még külön örömöt is okozott annak, Aki kellemes emléket őriz róla a menzájukról – úgy látszik az egy jó menza volt. Igazából olyan határeset típusú étel, ha kicsit kevesebb vízzel, vagy több rizzsel készül, gyors egytálételnek is megteszi.

A neve hallatán senki se asszociáljon sajtos vagy sonkakrémes tekercsre, annak csak annyi köze lehet hozzá, hogy a tölteléke átment a darálón. Ha jól tudom – a francia-tudorok majd kijavítanak – a hache (nincs francia ékezetem) mindössze annyit jelent, hogy darált. Így aztán hívhatnánk darált levesnek is, de az nem lenne elég elegáns.

(tovább…)

Igazán ritkán, egy évben tán háromszor kerül az asztalunkra olyan étel, ami zsiradékban úszva sült. Így aztán a legvasárnapibb ebéd, a rántott hús sem gyakori, időnként hallani is halk tiltakozást. Ennek persze az is az oka, hogy jelentős a nézetkülönbség a tekintetben, hogy miből is készüljön. Van a Karaj Párt és a Tarja Párt, kik késhegyre menő vitákban bírják választásra az ingadozót, ezzel többséget szerezve álláspontjuknak. Most azonban kifent bugylival mentem vásárolni, hogy elnyiszabolhassam ezt a gordiuszi csomót 4 – 4 szelet karaj és tarja beszerzésével, ettől dupla először. Még szerencse, hogy a Csirkecomb Pártnak nálunk nincsenek választói.

(tovább…)

Megígértem Garffykának, hogy nem nyúzom VKF határidő utáni bejegyzésekkel, meg amúgy is kilógna a sorból. Az igaz ugyan, hogy maradék krumplipüré van benne, de ha épp nem lett volna maradék, akkor vagy burgonyapelyhet szórtam volna a tésztájába, vagy főztem volna krumplit hozzá.

Megint akkor derült ki, hogy fogytán a kenyér, amikor már hamar kellett megsütni az utánpótlást. Ilyenkor jönnek a gyors kenyerek, a kovász pedig tovább öregszik érik a dobozában.

(tovább…)

A VKF mostani fordulójára Garffyka olyan témát választott, ami először hidegen hagyott. A legtöbbször a maradékok sorsa az újra melegítés, és az eredeti formájában való eltüntetés. Aztán csak eszembe jutott két recept, amit az elmúlt napokban közzé is tettem, itt és itt.

(tovább…)

Mielőtt bárki is megkérdezné, hogy mihez képest, előre szólok, hogy nem a vasedényhez. (A szemtelenül fiatalok érdeklődjenek a belvárosi telefonközpont legendás üzembehelyezése iránt.)

Ahhoz képest gyors, hogy ha a sütőbe beteszem a nagy cserépedényt, az 10 – 12 órát ott fog tölteni, a lassúfőzőben pedig 8 óra alatt megfőtt. Azért az ízek összeérleléséhez ez sem kevés, kimondottan finom lett. Ha a disznózsírt és a szalonnabőrt kivontam volna belőle, tán még a Törvény szerint is kóser lett volna, így csak minőségjelzőként lehetett rámondani: nagyon kóser.

Tulajdonképp kimondottan egyszerű az előkészítése, kevés munka árán biztos a siker, csak a paszuly előző este történő beáztatásáról ne feledkezzünk meg. Így télidőben nyugodtan nekiláthatunk, jól fog esni a tartalmasabb fogás.

(tovább…)

Ezt a receptet is el lehet tenni a közelgő Valentin napra, de bármikor máskor is nagyon finom. Nem tudom a recept eredetét a szakácskönyvekben összegyűlt cédulák egyikén találta, eredet megjelölése nélkül. Elnézve a sok finomságot a hozzávalók listájában – különösen a liszt elhanyagolható mennyiségét – akár nagyanyáink korából is származhat, mindenesetre biztos nem háborús recept. Csak a tojás fehérje kell bele, alkalmas a készletek apasztására.

(tovább…)

Garffyka a maradékok hasznosítását tette a VKF forduló témájának, sőt pont a húsleves másodlagos hasznosításáról is írt. Szerencsémre Ő egész más sorsot szánt a megmaradt levesnek, így megírhatom a mi változatunkat.

A húsleves is egyike azon ételeknek, amiket nem kezdünk kislábosban főzni. Az alap edény a 8 literes kukta, időnként a 20 literes lekvárfőző.

Az alap húslevest most nem ismétlem meg, már megírtam itt.

(tovább…)

Szép oldalas volt a szokott hentesemnél, aminek nem álltam ellen. Fellelkesülve a múltkori tarja sikerén, koszorút akartam sütni belőle.

Még a nyáron láttam egy távol élő barátunk grillezésén, hogyan készíti elő az oldalast, ezt próbáltam most ki.

Az oldalas belső oldalán van egy hártya, amitől sütés közben szeret összekunkorodni, és ami nehezebben puhul, mint a hús. Ő ezt leszedte, mielőtt a húst befűszerezte volna, hogy erről az oldalról is átjárhassák a fűszerek.

A másik, vagyis külső oldalán, a bordaközök fölött általában rajta van egy vékony húsréteg. Ez a dekli teljesen más szálirányú, mint a bordaközök, és jóval szárazabb hús is azoknál. Ezt is leszedte, és remek volt a darált húsba.

(tovább…)

Nagyon régi családi receptünk ez, Nagyanyám sokszor sütötte, mikor az unokáit várta.

A feljegyzés azonban az Ő édesanyjától származik, akit én nem ismertem, csak hallhattam Róla.

Nem bonyolult az elkészítése, hamar megvan, mégis nagyon finom, ropogós dióhabbal borított sütit kínálhatunk. Meglepően jól bírja a tárolást, főleg jól záródó fém dobozban. Egy hét meg se kottyan neki, feltéve, hogy megéri ezt a sütemények számára matuzsálemi kort. A hozzávalók a sütő nagy tepsijéhez valók, ahogy Nagyanyám írta, a nagy gáztepsihez.

(tovább…)