Lencsefőzelék görög recept nyomán

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Egytálételek, Húsmentes fogások

lencsefozelek-gorog1a

Régi levelezőtársunk, Agni adta közre a receptet, annak nyomán szoktuk megfőzni, kicsit a saját ízlésünk szerint alakítva. Hústalan egytálételnek is ehetjük, de tálalhatjuk füstölt hússal, füstölt hallal, esetleg feta kockákkal. A lencse is hüvelyes, de sokkal kevésbé nehéz, mint a bab. Akinek ez is megfekszi a gyomrát, főzze 5 percig vízben, öntse le a levét és úgy főzze tovább a recept szerint. Elkészítése kevés munkával jár, mindent bedobálunk egy edénybe aztán csak megkeverjük néhányszor, amíg megfő.

50 dkg lencse
1 doboz passzírozott paradicsom
1 dl olivaolaj
1 fej hagyma
4 – 5 gerezd fokhagyma
só, bors, babérlevél, oregano

Néhány órára áztassuk be a lencsét. Tegyük fazékba, öntsük rá a paradicsomot és anyni vizet, hogy jó két ujjnyira ellepje. Tegyük bele a finomra vágott hagymát, és a fűszereket. A fokhagyma gerezdeket egészben is beletehetjük, de ha kevésbé illatosan szeretjük, vágjuk hosszában ketté és emeljük ki a csíráját. Ezt főleg tél végén érdemes megcsinálni, amikor már öregszik a fokhagyma. Csendesen főzzük, amíg a lancse megpuhul és az egész sűrű, tartalmas egytálétellé, főzelékké áll össze. Ha a paradicsom nem volt savanyú, kevés citromlével tegyük pikánssá.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos