Csoki, mandula, tojásfehérje – finomság 10 perc alatt

Kategória: Aprósütemények

Kimaradt két tojásfehérje és nem akartam befagyasztani, amúgy is kifogytunk a csemegékből.

A tényleges munka megvan 10 percből, a többi a sütő felmelegedése, lehűlése és a sütés ideje.

Ne ijedjünk meg attól, hogy a sütési idő leteltével puhának látjuk. Kihűlés után keményedik meg a kérge, de a közepe szaftos marad. Ha túlsütjük teljesen kiszárad s az nem az igazi.

2 tojás fehérje
10 dkg cukor
10 dkg mandula szilánk
10 dkg keserűcsoki
késhegynyi fahéj

Kapcsoljuk be a sütőt a legmagasabb fokozaton (250 fok). Sütőpapíros tepsin terítsük el a mandula szilánkot és a sütőbe tolva néhány perc alatt pirítsuk világos sárgára. Éppen el lehet hagyni ezt a pirítást, de így sokkal intenzívebb, finomabb a mandula íze. Miközben a mandula pirul, reszeljük finomra a csokit, és tegyük egy keverőtálba. A megpirult mandulát azon forrón töltsük a csokira és keverjük össze, hogy a megolvadó csoki mindenütt bevonja a mandulát.A sütőt kapcsoljuk vissza 150 fokra.

A fehérjét verjük habbá, majd folyamatosan tovább verve csurgassuk bele a cukrot, amivel egészen kemény habbá verjük. Óvatosan keverjük össze a csokis mandulával. Kiskanállal tegyünk kis kupacokat a sütőpapírra és a visszahűlt sütőben süssük kb. 15 percig. A kupackák méretétől függően 20 – 30 darab lesz belőle.

 


5 hozzászólás a recepthez: “Csoki, mandula, tojásfehérje – finomság 10 perc alatt”


  1. katiza says:

    Szia! Eloszor is gratulalok az ujsagotokhoz.
    Nekem is szokszor megmarad tojasfeherjem es mar unom a tojasrantotakat 🙂
    Nagyon orultem ennek a sutinek mert imadjuk a csokis dolgokat 😉 De egy valamit nem erte, hogy mit ertessz a „visszahűlt sütőben ” suteshez?

  2. jókaja says:

    Mindannyiunk nevében köszönöm! A recept elején forró sütőben pirulnak a magok. Ahhoz képest hűlt vissza.

  3. katiza says:

    🙂 miutan megirtam lattam, hogy a hofokot visszavetted 250-rol 150-re 🙂

  4. Ádám says:

    Nagyon tetszett ez a recept. Én megspékeltem egy csöppet. Nem volt itthon fahéj így beletördeltem sziniminizt valamint neszwick golyócskákat a habba. Gyerekeknek főnyeremény!

  5. Fili says:

    Nagyon jól hangzik! Megyek és kipróbálom 🙂 épp a tojásfehérjék eltüntetése a cél.



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos