Vaníliás rebarbara torta

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Torták

Időnként érik meglepetések az ember lányát, de ezért jó piacra járni.

Megtetszik egy csomag rebarbara és megveszi. Közben beáll mögé valaki, aki megkérdezi mit fog csinálni belőle. A bizonytalan válaszra, hogy talán kompótot, kap egy recept ötletet, ami állítólag Finnországból származik. Ez alapján készült el ez a torta és meg kellett állapítsuk, nincs is rossz ízlésük a a messzi északon élőknek.

1 nagy csomag rebarbara
2 evőkanál barna cukor

4 dl tejszín
5 tojás sárgája
15 dkg cukor
vanília

20 dkg zabpelyhes keksz
10 dkg vaj
2 evőkanál kakaópor

Törjük össze a kekszet, keverjük bele a kakaót és gyúrjuk össze az olvasztott vajjal. Nyomkodjuk 20 cm-es tortaformába, majd 180 fokos sütőben süssük 10 – 12 percig.

A rebarbarát a spárgához hasonlóan pucoljuk meg. Az egészen zsenge, vékony szálakat nem kell, de ha a körmünket belenyomjuk, érezni fogjuk. Vágjuk kis darabokra.

A tojások sárgáját keverjük ki a cukorral és adjuk hozzá a vaníliát meg a tejszínt. Vízfürdő fölött, folyamatosan keverve főzzük sűrűre. Simítsuk a kisült lapra a krémet, szórjuk rá a rebarbarát és a barna cukorra hintsük meg. Tegyük vissza a sütőbe, ahol 20 – 25 perc alatt kicsit karamellesre sül. Hagyjuk kihűlni, majd mérjük mennyi idő alatt kapkodják el.

 


7 hozzászólás a recepthez: “Vaníliás rebarbara torta”


  1. Wise Lady says:

    Ez nagyon jól hangzik!

  2. Ami says:

    Szia!

    Tegnap megcsináltam ezt a rebarbarás sütit, mert nagyon megtetszett. Viszont valószínüleg valamit elronthattam :(, mert egyreszt nem is lett ilyen szép, mint a tied, és nem is lett annyira finom.

    Valahogy a krém része nem akart összeállni. Én tejet használtam, később vettem észre, hogy máshol tejszínt írtál. LEhet azzal kellett volna próbálkozni. Gőz fölött nem akart sehogy sem összállni a krém, aztán dirket tűzre raktam, folyamatos kevergetéssel, így besűrűsödött. De gyanús volt, hogy ez is túl híg, így keményítővel még jobban sűrítettem (és még így is majdnem szétfojt a formából, miután kihűlt a torta).
    Hozzátenném, hogy nem vagyok egy nagy ügyeskezű-csak a házi krémes az, ami sikerül az ilyen tojásos „krémeknél”. De szeretném a segítségedet kérni, hogy mi történhetett, mit ronthattam el.

    Még annyi, hogy az újbóli sütés után nem karamellizálódott a cukor, de ez már csak esztétikai dolog, nincs jelentősége. Sajnálom pedig, mert elvileg jónak kellett volna lenni a tortának.

    Előre is nagyon köszönöm 🙂

    Ami

  3. jókaja says:

    Sok mindentől függ, hogy sűrűsödik-e a krém, esetleg javaslom, hogy
    legközelebb csökkentsd a folyadékot (tej/tejszín). Nekem viszonylag
    alacsony lángon elég sokáig kellett sütnöm ahhoz hogy megkocsonyásodjon,
    hogy elég nedvességet párologtasson el a krém. Nem szabad nagy lángon
    sütni, mert akkor hamarabb ég meg mint ahogy besűrűsödik.
    Amikor beleöntöttem a formába sütés előtt, akkor egy jó sűrű tejfölre
    emlékeztetett a krém állaga.
    A karamellizálás meg függ attól is hogy milyen cukrot használsz. Az igazi
    barnacukor megbarnul a tetején, de van az u.n. barnított cukor ami nem
    más mint fehér cukor némi ezzel azzal színezve.
    Mindenesetre ha esetleg van a sütődön ilyen funkció akkor az utolsó
    percekben kapcsold rá a grillt vagy ha nincs húzd fel minél magasabb
    hőmérsékletre (csak közben folyamatosan figyeld mert akkor hajlamos
    megégni a sok kiálló rebarbara darab).

  4. Ami says:

    Köszönöm a választ!
    Elég hosszú ideig kevergettem-kavargattam, még a férjem is besegített. De lehet, hogy tényleg sok volt a tej. Házi tojásból készítettem, így arra sem tudom fogni. Alacsony lángon, nem gőz fölött, már sűrűsödött, de egy biznyos ponton túl már ott sem nem, viszont nem is égett le, mert tényleg becsülettel kavartam. Messze volt még a tejföltől :(. Na mind1, ez már egy rejtély marad a számomra, és nem is először fordul elő már velem.

    A cukorral kapcsolatosan meg leesett a tantusz, szekrény mélyéről előbányászott, ki-tudja-hol vásárolt, bizonytalan minőségű cukrot használtam.

    Még egyszer köszönöm! Sokat segítettél!
    Ami

  5. Soma says:

    Mi is elkészítettük a fenti recept alapján, de nekünk is túl híg lett a krémje. 🙁 Kedves jókaja, illő lenne elismerni a tévedést a receptben és kijavítani. Tej vagy tejszín? A mennyiséggel van baj, vagy netán a megmaradó tojásfehérje hiányzik a krémből? Nekünk mindenesetre félórás kevergetés után sem sikerült ezt az állagot produkálni. 🙁

  6. jókaja says:

    Köszönöm az észrevételt, a hozzávalóknál javítottam tejszínre.
    Egyebekben fogalmam sincs mit szúrhattam el annyira, hogy be mert sűrűsödni.

  7. Andi says:

    Szerintem – aki nem csinálta – csak látta, de nagyon tetszik, szép, és finn, ami külön öröm:), ha visszarakjuk a sütőbe krémestül, a tészta fel kell, hogy vegye a krém egy részét, ezért talán nem baj, ha nem teljesen sűrűsödik be (mondjuk nem lesz magyar mértékkel mért puding). Másként megeshet, hogy az alja odaég, mert a teteje túl tökéletes. Finn recepteknél elég gyakran van ez a megoldás. Vagy…nem?….



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos