Csirke szacivi

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Szárnyasok

Minap Nokedli tett közzé egy grúz csirkés receptet, amiről eszembe jutott, hogy már rég csináltam meg azt a receptet, amit egy időben gyakran ismételtünk. Épp elhangzott a családi rendelés „valami csirkére”, így rögtön össze is állt a vacsora menüje.

Még a konyhalista hőskorában érkezett ez a grúz recept, nem tudom kitől. A hozzávalói talán szokatlanok, de nagyon harmonikus egésszé állnak össze, kevéssé nyitott ízlésűek számára sem idegen.

4 nagy vagy 8 kicsi csirke felsőcomb
maréknyi dió (kb. 5 dkg)
1 dl tejszín
1 löttyintésnyi konyak
1 dl fehérbor
só, bors, babérlevél

Húzzuk le a csirke bőrét és tegyük félre a következő húsleveshez, alapléhez. Dörzsöljük be sóval és borssal, majd kevés zsiradékon – most volt itthon libazsírom – pirítsuk körbe kissé. Öntsük rá a bort és fedő alatt kezdjük párolni, amíg kiereszti saját levét. Tegyük bele a babérlevelet és a szárazon megpirított, majd összevágott diót. Aki nem szeretne diódarabokra harapni, darálja finomra. Töltsük rá a konyakot és csendesen pároljuk, amíg megpuhul. Végül öntsük rá a tejszínt és tartsuk melegen, de már ne forraljuk, nehogy a tejszín kicsapódjon.

A körethez hámozzuk meg a krumplit, vágjuk lehetőleg egyforma darabokra. Sós vízben forraljuk 10 percig, majd öntsük le róla és hagyjuk szűrőben lecsepegni.

Serpenyőben olvasszunk fel kevés (liba)zsírt, tegyük rá a krumplit és óvatosan forgatva pirítsuk pirosra. Nem rontjuk el, ha a tányéron céklával kínáljuk.

 


2 hozzászólás a recepthez: “Csirke szacivi”


  1. nokedli says:

    jól hanzik ez a grúz csirke is. az ember nálunk sajnos nem eszik csontos csirkét (ill. csak ha én a tányérjára szedés elött kicosntozom), így nálunk mindig csak csirkemell van. most teszek majd egy kivételt ezzel a recepttel…

  2. jókaja says:

    Ki lehet csontozni nyersen is, és gyűlik az alapléhez. 🙂



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos