Ünnepi kenyér

Kategória: Kenyér

Az egyik legmutatósabb kenyérféle, amit bárkinek könnyű megcsinálnia. A barhesz a közép-kelet-európai zsidó konyháról vált széles körben népszerűvé, ott ünnepi kenyérként készült. Földrajzi eredetét le se tagadhatja, hiszen a mák használata nyugatabbra egyre ritkul.

A vallási előírások miatt eredetileg vízzel sütötték, hiszen a tejjel készült kenyeret nem fogyaszthatták volna húsételekhez. Akit nem köt a Törvény, az gyúrja tejjel, könnyebben formázható, rugalmasabb lesz a tészta.

barchesz-1-allo-600

20 dkg rétesliszt
30 dkg finomliszt
3 evőkanál burgonyapehely
2,5 dkg élesztő
3,5 dl tej
1,5 dkg só
mák és/vagy mandula

Az élesztőt oldjuk fel a langyos tejben, adjuk hozzá a burgonyapelyhet és a réteslisztet. A burgonyapelyhet nyugodtan helyettesíthetjük 2 – 3 szem, forrón áttört főtt krumplival, vagy ki is hagyhatjuk. A kenyérben a krumpli íz alig érződik, inkább csak szaftosabbá teszi a tésztát, ami így több nap alatt sem szárad ki. Hagyjuk ezt az előtésztát éjszaka, de legalább fél órát kovászolódni.

Adjuk hozzá a többi lisztet és a sót, majd alaposan dagasszuk meg. Hagyjuk kelni, amíg szépen megdagad. Borítsuk lisztezett asztalra és vegyük kétfelé a tésztát. Mindkét tésztát sodorjuk jó két arasz hosszúságú hurkává, amiket kereszt alakban tegyük egymásra.

Először az alul levő hurka egyik szárát hajtsuk át a másik fölött, majd szépen sorban, a többi hármat is. Végül a kilógó tészta végeket hajtsuk a megformázott cipó alá és az egészet igazítsuk szép kerekre. Aki nagyon ügyes, nagy asztala van és sokkal hosszabb hurkákat tudott sodorni a tésztából, az kétszer is körbehajtogathatja, úgy még mutatósabb lesz.

A sütőpapírra tett cipót kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg darálatlan mákkal, és/vagy mandulaszilánkokkal. Hagyjuk ismét megkelni, majd tegyük 200 fokos sütőbe. 10 perc elteltével kapcsoljuk vissza a sütőt 170 fokra és további fél órán át süssük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

A képen látható díszítés úgy készült, hogy egy fólia zacskóból vágott 4 – 5 cm széles csíkot tettem a megkent vekni tetejére. Így a mák rászórásakor a középső csíkra nem ragadtak a szemek. Óvatosan lehúztam róla a fóliát és a helyére kézzel rányomkodtam a mandulaszilánkokat. Így feldíszített kenyeret adtam már ajándékba is, komoly sikert aratva vele.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos