Gyömbéres narancsdzsem

Kategória: Befőzés

Ha már fogytán van a tavaly befőzött dzsemkészletünk, és még megfizethetetlen az eper, most is főzhetünk különlegesen finomat. Érdemes megkóstolni pirított kalácsszeleten is.

1 kg bionarancs
2 nagyobb citrom
70 dkg cukor
10-15 dkg friss gyömbér

Folyó víz alatt, alaposan lekeféljük a gyümölcsök héját, majd gerezdekre vágjuk. Szorosan tálba tesszük és annyi vízzel öntjük fel, amennyi épp ellepi. Legalább egy éjszaka áztatjuk.

Kivesszük a gerezdeket a vízből, amit nem öntünk ki. Éles késsel az egészet apró kockákra vágjuk, közben eltávolítjuk a magokat. Az áztatóvízzel együtt csendesen főzni kezdjük. A gyömbér héját lekaparjuk és a húsát apró kockákra vágjuk vagy lereszeljük. Amikor megpuhult – ehhez akár egy óra is kellhet – hozzáadjuk a cukrot és erős lángon, kavargatva sűrűre főzzük. Amikor már sűrűsödik, beletesszük a gyömbért is. Akkor jó, amikor a kanálról lustán, szalagszerűen folyik le. Tiszta üvegekbe töltjük, rácsavarjuk a kupakot, 10 percre fejre állítjuk, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.
Ha biztosra akarunk menni, hogy kellően sűrű a dzsem, kis kanálnyit tegyünk hideg tányérra. Néhány perc múlva látni fogjuk, hogy kocsonyásodik. Ha a tányért előtte a mélyhűtőben tartottuk, a rácsöpögtetett dzsem pillanatok alatt hűl ki.

Az átlagos citrusfélék héját viaszos bevonattal kezelik, hogy a hosszú szállítás alatt ne fonnyadjon és penészedjen meg. A nagyobb boltokban, áruházakban van már bio-pult, ott találhatunk kezeletlen héjú narancsot, citromot, dzsemhez lehetőleg ilyet vegyünk.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Gyömbéres narancsdzsem”


  1. nagyon finom…



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos