Ömlesztett saj házilag
Ilyen szép és finom sajtokat is készíthetünk otthon, nem is túl nagy munkával.
A képen az egyik felét fokhagymával, a másikat medvehagymával ízesítettem, de rengeteg változata elképzelhető.
Évek óta őrzök egy receptet a gyűjteményben, de valahogy eddig még nem szántam el magam a kipróbálására. Furcsa volt a hozzávalók sorában a tojás és a szódabikarbóna. Mostanában több helyen is találkoztam a recepttel, nem térhettem ki tovább előle. A végére még a szokatlan hozzávalók szerepére is rájöttem.
1 l tej
50 dkg túró
5 dkg vaj
1 tojás
1 teáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
A tejet keverjük össze a túróval és kezdjük melegíteni. Nem kell felforralni, csak addig melegítsük, amíg a tej összemegy és savóssá válik. Ekkor szűrjük le sűrű szitán.
Itt az első és legfontosabb pont, hogy befolyásoljuk a végeredményt. Ha nagyon szárazra lecsöpögtetjük, akkor kemény sajtot kapunk. Pont ezért kell a tejes forralás is, mert a legtöbb túró önmagában túl száraz.
Ha már nem forró, csak kézmeleg, olvasszuk meg a vajat egy lábosban, adjuk hozzá a lecsöpögött túrót, a tojást, a sót és a szódabikarbónát. Közepes lángon melegítsük, közben szorgosan keverve, hogy le ne égjen.
Látni fogjuk, ahogy a túró elolvad, eltűnnek a rögök és sűrűn folyós pempővé válik. Ez a szakasza megteszi napi erősítő edzésünk helyett is, mert alaposan meg kell kapaszkodni a fakanálba, hogy ezt a ragacsot kevergessük. Amikor már nem darabos a túró, vegyük le a tűzhelyről és ízesítsük. Töltsük folpackkal bélelt formába és hagyjuk kihűlni. Dolgozzunk fürgén, mert ahogy hűlni kezd, szilárdul és már nem bírjuk elkeverni benne az ízesítőket.
A tojásról és a szódáról. A szóda lúgossága révén “olvad” simára a túró, veszíti el rögös szerkezetét. A tojás emulgálószerként működik (a sárgájában lecitin van), ez segít egynemű masszává alakítani a túrót, vajat, savót.
Essék szó a tejről is. Évek óta a piaci tejestől hordjuk a nyers tejet, amit bizony forralatlanul iszunk.
Most azonban igazi nosztalgia zacskós tejet kaptam, amit nem lehetett nem kipróbálni. Ellentétben sok dobozos társával, ennek egyszerűen tej íze van.
A felirata szerint biogazdálkodó a tejüzem tulajdonosa. Picit zavar, hogy sem a csomagoláson, sem a honlapjukon sincs még véletlen utalás sem bármiféle bio-minősítésre, ellenőrzésre. Az meg már csak végső kukacoskodás, hogy manapság már igazán elvárható egy honlaptól – még ha com kiterjesztésű is a domain neve – hogy a hosszú ékezeteket ne háztetővel jelenítse meg.
Ettől függetlenül ha nincs a közelben házi tej és ezt megvehetjük, még mindig sokkal jobban járunk vele, mint az importált, agyon hőkezelt, dobozos tejutánzatokkal.
Régóta nézegetem ezt a receptet – most már tényleg neki kell ugranom 🙂 Tökre tetszett a magyarázós rész, mit miért kell beletenni!
Ezzel én is így voltam, aztán rá kellett jöjjek, hogy nincs miért félni tőle, nem harap 😉
Ez nagyon tetszik nekem.
Nem messze tőlünk legelésznek a tehenek, de sajnos a tejet nem érdemes megvennem, mert már a gyerekeim is alig isznak tejet. Olyan szerencsés vagyok és mégsem tudok élni vele.
Ezért megpróbálom a sajtot.
Ha a tojás sárgájának lecitinje kell, akkor nem elég csak azt beletenni?
Elfér benne a fehérje is 🙂
Szerintem a nedvességtartalma hiányozna, keményebb lenne a sajt. Egy próbát épp megérhet.
Na ezt én is kipróbálom! Fokhagyma préselve megy bele ugye?
Préselve, elkaparva, porítva – én fokhagymanyomót használtam.
Megcsináltam! Pont úgy néz ki, mint a fotón a jobboldali sajt. Ez valójában nem sajt, csak mintha sajt lenne, de valójában túrókészítmény. Mindenesetre hasonlít a sajt állagára és valamelyest az ízére is (kicsit eltér az igazi sajttól, de meg lehet szokni). Legalább tudom, mi van benne, hogy van elkészítve, már akkor jobb szájízzel eszem! 🙂