Panna cotta szokatlan szerepben
Legegyszerűbb esetben a lecsöpögtetett spárgát valamilyen mártással leöntve tálaljuk, a nagy klasszikus a hollandi mártás, ami azonban komoly próbatétel a kalóriáknak és az epének.
Ennél azonban lényegesen sokoldalúbban használható, erre példa ez a spárga panna cotta, ami a vaníliás illata ellenére nem édesség, remek hideg előétel, vagy inkább sós desszert.
50 dkg fehér spárga
3 dl tejszín
1 szál vanília
csipetnyi só
3 lap zselatin
10 dkg reszelt sajt (ementáli, cheddar)
5 dkg nyers sonka
bors
A tejszínt töltsük kis lábosba és tegyük bele a hosszában felhasított vanília rudat. Kis lángon melegítsük forrásig, de ne rotyogtassuk, inkább csak tartsuk forrón, és fedő alatt, hogy kevésbé bőrösödjön meg a teteje. A megtisztított spárgát vágjuk karikákra és tegyük a tejszínbe. Sózzuk meg és tartsuk forrón, amíg a spárga megpuhul, amihez kb. fél óra kell.
Horgásszuk ki a vaníliát, a többit a botmixerrel turmixoljuk nagyon simára. Áztassuk meg a zselatin lapokat, ha megpuhultak nyomjuk ki belőlük a fölösleges vizet, és tegyük a forró spárga pürébe. Néhány kavarás és a zselatin fel is oldódott, ekkor osszuk poharakba. A kihűlt és megdermedt krémet, akár a hűtőbe is tehetjük, hogy másnap tálalhassuk.
A tetejére szánt sonkás sajtropogóst is elkészíthetjük előre, csak arra vigyázzunk, hogy száraz, meleg helyen, esetleg bádog dobozban tároljuk, nehogy megszívósodjon. A sajtot reszeljük le. A sonkát aprítsuk egész finom kockákra. Ha gyárilag hajszál vékonyra vágott, száraz sonkát veszünk, hamarabb végzünk az aprítással. Keverjük össze a reszelt sajttal. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe, állítsunk rá egy 5 – 6 centis pogácsa szaggatót, és töltsünk bele a sonkás sajtból. Alaposan nyomkodjuk össze, hogy kevésbé essen szét, amikor lehúzzuk róla a formát. Csináljunk adagonként egy ilyen pogácsát, majd tegyük 180 fokos sütőbe annyi időre, hogy megolvadjon, pirulni kezdjen. Hagyjuk kihűlni, csak utána tudjuk levenni a papírról. Tálaláskor mindegyik pohárra tegyünk egy sonkás ropogóst.
Első közlésként a Kifőztük receptújságban jelent meg, amire az oldalsávi címlapképre kattintva lehet feliratkozni.
Legegyszerűbb esetben a lecsöpögtetett spárgát valamilyen mártással leöntve tálaljuk, a nagy klasszikus a hollandi mártás, ami azonban komoly próbatétel a kalóriáknak és az epének.
Ennél azonban lényegesen sokoldalúbban használható, erre példa ez a spárga panna cotta, ami a vaníliás illata ellenére nem édesség, remek hideg előétel, vagy sós desszert.
50 dkg fehér spárga
3 dl tejszín
1 szál vanília
csipetnyi só
3 lap zselatin
10 dkg reszelt sajt (ementáli, cheddar)
5 dkg nyers sonka
bors
A tejszínt töltsük kis lábosba és tegyük bele a hosszában felhasított vanília rudat. Kis lángon melegítsük forrásig, de ne rotyogtassuk, inkább csak tartsuk forrón, és fedő alatt, hogy kevésbé bőrösödjön meg a teteje. A megtisztított spárgát vágjuk karikákra és tegyük a tejszínbe. Sózzuk meg és tartsuk forrón, amíg a spárga megpuhul, amihez kb. fél óra kell.
Horgásszuk ki a vaníliát, a többit a botmixerrel turmixoljuk nagyon simára. Áztassuk meg a zselatin lapokat, ha megpuhultak nyomjuk ki belőlük a fölösleges vizet, és tegyük a forró spárga pürébe. Néhány kavarás és a zselatin fel is oldódott, ekkor osszuk poharakba. A kihűlt és megdermedt krémet, akár a hűtőbe is tehetjük, hogy másnap tálalhassuk.
A tetejére szánt sonkás sajtropogóst is elkészíthetjük előre, csak arra vigyázzunk, hogy száraz, meleg helyen, esetleg bádog dobozban tároljuk, nehogy megszívósodjon. A sajtot reszeljük le. A sonkát aprítsuk egész finom kockákra. Ha gyárilag hajszál vékonyra vágott, száraz sonkát veszünk, hamarabb végzünk az aprítással. Keverjük össze a reszelt sajttal. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe, állítsunk rá egy 5 – 6 centis pogácsa szaggatót, és töltsünk bele a sonkás sajtból. Alaposan nyomkodjuk össze, hogy kevésbé essen szét, amikor lehúzzuk róla a formát. Csináljunk adagonként egy ilyen pogácsát, majd tegyük 180 fokos sütőbe annyi időre, hogy megolvadjon, pirulni kezdjen. Hagyjuk kihűlni, csak utána tudjuk levenni a papírról.
Tálaláskor mindegyik pohárra tegyünk egy sonkás ropogóst.