Jó kaja

Annának keresztelt családtagunk a hét elején ajánlotta figyelmembe ezt a receptet, amit a nosalty oldalon talált. Szerintem az ég világon semmi célzatosság nem lehetett a dolog mögött 🙂  Értve a célzást, összeszedtem a hozzávalókat és belevágtam.

A tészta:

10 dkg fenyőmag
8 dkg vaj
3 dkg porcukor
vanília
16 dkg liszt
1/3 tojás

Az olvasott receptben – melynek pedigréjében Thomas Keller neve ékeskedik – három adag tészta hozzávalói szerepelnek, de nem akartam raktárra dolgozni, így jött ki az egyharmad tojás. A fenyőmagot a porcukorral a késes aprítóban megdaráltam, nem baj, hogy nem egyenletesen aprók a szemcsék. Összekevertem a liszttel a vajat, belekevertem a fenyőmagot és a vaníliát, majd a pohárban felvert tojás harmadát. (Mire nem jó a grammos mérleg, lemértem a felütött tojást, és az 50 grammját fejben osztva méregettem, mennyit is tölttötem már le belőle.) Arról, hogy pár gyors mozdulattal tésztát gyúrjak belőle, szó sem lehetett. Az egész egy morzsatömeg volt, ami a tésztává összeállásra semmi hajlandóságot sem mutatott. A legkézenfekvőbb megoldásként töltöttem hozzá még egy kis tojást. Kezdett engedelmeskedni, így aztán gombócot formáztam belőle, és folpackba bugyolálva elküldtem hidegebb éghajlatra. Hasznosítandó a vacogási idejét, kimentem az udvarra Hamupipőkézni. Mivel formát kell a tésztával bélelni és babbal leterhelt sütőpapírral sütni, akadt egy kis gondom. Az utolsó paszulyt még régebben sóletté nemesítettem, viszont semmi kedvem nem volt ezért újat venni. Egy félig még építési területnek számító ház udvarán azonban találni sóderkupacot, abból válogattam apróbb kavicskákat, amiket gondosan lemostam és megszárítottam. Néhány óra múlva kivajaztam a tűzálló üveg formát és ki akartam bélelni a lappá nyújtott tésztával. Amint az sejthető, az első hozzáérésre ismét darabokra tört, nyújtásról szó sem lehetett. Ilyenkor marad a régi trükk, kézzel belenyomogatni a formába. Nem lesz egyenletes vastagságú a tésztaréteg, de végül is megsüthető. Kb. 25 percet sült 180 fokon, talán 20 is elég lett volna.  Nagyon finom, ropogós tészta, megsülve már nem akart szétesni, és nem ázott el a krém alatt, a tálalásig eltelt 20 óra alatt. Mialatt sült következett a krémes kaland.

5 citrom héja és leve
25 dkg cukor
4 tojás
25 dkg vaj

A pedigréje szerint Perre Hermé nevével fémjelzett krémhez le kell reszelni az alaposan megmosott citromok héját, elkeverni a cukorral és a tojásokkal, majd a citromlével is. Gőz fölött, habverővel kevergetve sűrűre kell főzni. Amikor már kézmelegre lehűlt, bele kell dolgozni, egy botmixerrel a vajat, és kihűlésig néhányszor újból habosra dolgozni. Nem tudom mekkora citromokkal dolgozott a krém kiötlője, én mindenesetre gyönyörű puha, érett, jókora citromokat kaptam. Lereszeltem a héját – meg persze az ujjamat is, ami a citromlé kinyomásakor külön élmény – és összekevertem a cukorral meg a tojásokkal, beletéve a tésztából kimaradt fél tojást is. A citrom kinyomásához a legjobb eszköznek a krumplinyomó bizonyult. Egy fél citrom, egy nyomás, és még a magok se jutnak bele. Arra azért oda kell figyelni, hogy azonnal el legyen mosva utána, mert ezt a tömény savas levet egyetlen fém se szereti hosszabb időn át. Beletöltöttem cukros tojásba a citromlevet, és biztos, ami biztos, megkóstoltam. Óvatosságom nem bizonyult hiábavalónak, szerintem egy uborka visítva menekült volna belőle, olyan savanyú volt. Többszöri újrakóstolás nyomán végül még vagy 15 dkg cukorral szelídítettem. Élve a gyanúperrel, hogy jóval több volt ez a citromlé, mint az eredeti receptben, még egy tojással is kiegészítettem, nehogy a végén citrommártásos tészta legyen torta helyett. Türelmes kevergetéssel tényleg sűrűre is lehetett főzni, és a vajat is a recept szerint bele lehetett dolgozni. Tényleg érdemes botmixerrel csinálni, mert legalább a citromhéjat is összeaprítja, nem marad szálas. A tészta megtöltésével már nem volt kaland, az ment az eredeti elképzelésnek megfelelően. Fólia rá és irány a hűtő, ahol szépen megszilárdult a krém, nem maradt folyós.

Nevezhetnénk élménytortának is. Élmény ugyanis figyelni az arcokat. Mindenki valami édeset vár, de az első íz, amit megérez, az markánsan savanyú. Az édes csak pillanatokkal később érződik, de addigra már bemozdultak az arcizmok. Csalóka is, mert a savanyú, illatos citrom íze könnyű süteményt sejtet, azonban ennyi vajjal azért nem lehetetlen túlterhelni érzékenyebb epéket. A harmadik szeletről már célszerű lebeszélni a jelentkezőket, pedig nagyon etetné magát. Amolyan “kő még” íze van.