Rozskovászos kenyér vesediétához

Kategória: Kenyér

vesedietas-kenyer-1a

Már megint az az átok fényképezés 🙁

Este, műfényben, vakuval, egyszóval minden tilos körülménnyel. Reggelig viszont nem várhattam, ha még egyben akartam látni.

A kedvenc rozskovászom volt az alapja, amit mindig kisegítek egy negyed élesztővel, mert szeretném, ha tervezhető idő alatt megkelne. Jártam már úgy, hogy csak kovásszal kelesztettem, de reggeltől estig is alig mozdult.

20 dkg kovász
~ 1 dkg élesztő
30 dkg félfehér liszt
20 dkg rétesliszt
3 ek krumplipehely
1 ek sikér

A kovászba beleöntöttem a vízben feloldott élesztőt. Rászórtam a liszteket és a többi hozzávalót és elindítottam a gépet, hadd gyúrja. Miközben dolgozik elárulom, hogy a lisztek azért ilyen mennyiségben és összetételben kerültek bele, mert kb. ennyi volt a félfehérből és kellett hozzá még, ez lett a rétesliszt. Meglehetősen lágy tésztát csináltam, nehogy száraz legyen, mire kisül.

3 -4 óra alatt megkelt, ekkor átvakartam a formába és újra kelni hagytam. Kb. 2 óra múlva befűtöttem a sütőt 220 fokra. Kivételesen nem légkeverésre, hanem hagyományos alsó-felső fűtésre állítottam, többek esküsznek rá, hogy úgy az igaz, ki akartam próbálni. Egy fél bögre vizet még a sütő aljába löttyintettem, és gyorsan rázártam a gőzre az ajtót. 8 – 10 perc után visszahúztam 200 fokra. A teljes sülési idő 35 – 40 perc volt. A mikró rácsára tettem hűlni.

A légkeveréseshez képest semmilyen pozitívumot sem észleltem, szerintem lassabban sült meg. A formából kivéve még vissza kellett tegyem a rácsra 6 – 8 percre, mert az alja túl világos volt még.

A diétához való alkalmasságára a szokásos jutalomfalatkámba (a langyos vekni ropogós végébe) való beleharapáskor jöttem rá: egyetlen szem sót se tettem bele. Még szerencse, hogy nem csináltam külön katasztrófák kategóriát.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Rozskovászos kenyér vesediétához”


  1. Kati says:

    Nem baj, ha hiányzik a só, legalább lekvárral is finom lesz. 🙂



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos


%d bloggers like this: