Seelen – sváb rúdkenyér
Azt nem tudom, hogy a Magyarországra betelepült svábok magukkal hozták-e ezt a kenyeret. Dél-Németországban hagyományosan halottak napján (Allerseelen) adták a szegényeknek.
Ami igazán különlegessé teszi ezt a kenyérfélét, az a formázása. A hosszú rudaknak rengeteg, finoman ropogósra sült héja van, amit élmény frissen elmajszolni. A kissé szikkadt darabokat pár perc alatt átmelegíthetjük, felfrissíthetjük a sütőben.
1 kg kenyérliszt
6 dl víz
3 dkg élesztő
2 dkg só
Az élesztőt oldjuk fel a vízben, adjuk hozzá a lisztet és a sót. Alaposan dagasszuk meg, hogy sima tésztát kapjunk. Nem baj, ha kicsit ragacsos marad, bár lisztje válogatja, mennyire veszi fel azt a vízmennyiséget. Eredetileg tönkölybúza lisztjéből sütötték, de abból nem nagyon kapni kenyérlisztet.
Hagyjuk kelni egy órát, közben egyszer gyúrjuk át. Amikor ismét megkelt, borítsuk sütőpapírra, és igazítsuk 4 – 5 cm vastag, téglalappá. Vágjunk kétujjnyi szeleteket belőle, és nyújtsuk meg akkorára, hogy végigérje a tepsit. A vágott felével felfelé fektessük egymás mellé. Letakarva hagyjuk kelni, közben fűtsük be a sütőt 220 – 250 fokra. Kenjük be vízzel a rudakat, és szórjuk meg durva sóval és köménymaggal. 10 percig süssük, majd még 10 percig, 180 fokon. Összcsaládi ellenszenv okán, ezekre fekete szezámmag került.
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren
info kukac jokaja.hu