Túrós avokádókrém kétféleképp

Kategória: Hideg ételek, Krémek

Alaposan megpuhultak már a minap beszerzett avokádók, épp ideje volt valamit kezdeni velük. Olvastam egy ihletadó receptet, amiben túróval lesz krémmé.

Hoztam a piacról finom házi túrót, hogy méltó párja legyen a gyümölcsnek – egyáltalán gyümölcsnek számít, és nem zöldségnek? – ha pedig kísérlet, akkor legyen rögtön kétféle krém belőle, egy sós és egy édes. Mindkettőre léteznek példák a világ konyháin, nagy hibát nem követhetek el vele.

2 kisebb avokádó
25 dkg túró
citromlé

só, bors, fokhagyma

méz, vanília

Az avokádót vágjuk be hosszában, körbe a magjáig, majd a két felét elforgatva szépen szétszedhetjük. Hámozzuk, húzzuk le a héját és vágjuk darabokra a húsát. Amint egy fél gyümölccsel elkészültünk, csöpögtessük meg citromlével, mert anélkül rendkívül gyorsan barnul. Tegyük a forgókéses aprítóba, adjuk hozzá a túrót, és dolgozzuk egészen sima krémmé.

Osszuk két részre a krémet, hogy külön ízesíthessük. A sós részébe nyomjunk 1 – 2 gerezd fokhagymát, daráljunk rá borsot és sózzuk meg. Érdemes valami érdekesebb ízű sót – pl. indiai fekete sót – és illatos, vegyes borsot használni, mert ezek fogják az ízét meghatározni. A krém másik részét édesítsük mézzel és vaníliával adjunk illatot neki. Lehet a hagyományosnak tartott módon mártogatni, de egyszerűen egy szelet rusztikus kenyérre, vagy édes kalácsra kenve is kínálhatjuk.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos


%d bloggers like this: