Karácsonyi narancsos csokilikőr
• 2012. december 07.
Még nem késő elkészíteni, hosszabb érlelés nélkül is nagyon finom, igazi ünnepi itóka.

2-3 (bio)narancs
10 dkg cukor
30 dkg étcsokoládé (70 %)
4 dl tejszín
2 teáskanál instant kávé
3 evőkanál sötét kakaópor
1 dl tej
2-3 dl rum (legalább 60 %-os)
Az alaposan lesikált narancsok héját krumplihámozóval vékonyan levágjuk. Annyi hideg vízben tesszük fel főni, amennyi ellepi. Amikor felforrt leöntjük, ettől a maradék keserűsége is elmegy. Ráöntjük a narancsok kifacsart levét és annyi vizet, hogy egy ujjnyira ellepje. Hozzáadjuk a cukrot és kis lángon legalább egy órán át főzzük. Ha közben nagyon elfőné a levét, töltsünk hozzá kevés vizet, de a végére sűrű, ragacsos, nagyon illatos szirupot kell kapjunk.
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren 




Addig is, amíg ismét érnek a friss gyümölcsök, amik likőr alapjául szolgálhatnak, elkészíthetjük ezt a vörösbor likőrt.
Ezt a likőrt csak elkezdeni nehéz, aztán abbahagyni.
A tojáslikőr az abszolút húsvéti klasszikus, Nagyanyáink már biztos buzgón készítették és kínálták, de sejthető, hogy sokkal régebbről ered.
Nagyon csokis és nagyon keserű, trendkövető módon mondhatnám akár brutál csokisnak is.
info kukac jokaja.hu