Tészták

A klasszikus sztrapacska
• 2014. február 07.

Szepességből elszármazott Nagyszüleim asztalán rendszeresen megfordult ez a régi ízeket idéző étel. A népi konyha jellegzetes fogása, egyszerű, laktató és kizárólag helyben megtermő, ott készülő alapanyagokat használ. Nevének érdekessége, hogy szlávos csengése ellenére épp a felvidéki részeken nem ezen a néven ismerik.

Sokféle változatával találkoztam már, az egészen egyszerűtől a szinte luxusig tupírozottig. Számomra ez idézi Nagyanyám konyhájának egykori ízeit.

sztrapacska-4a
50 dkg krumpli
2 tojás
50-60 dkg liszt
25 dkg markáns ízű juhtúró
füstölt szalonna
finomra gyalult savanyúkáposzta
lila hagyma
só, bors
tejföl

A krumplit meghámozzuk, megmossuk és finom reszelőn lereszeljük. Ha öreg, kissé fonnyadó krumplit kaptunk, azt rögtön használhatjuk is. Az új krumplit megsózzuk, szűrőbe tesszük és hagyjuk egy fél órán át kicsöpögni. (tovább…)

Kategória: Tészták Nincsenek megjegyzések →

Brindzás pizza
• 2013. december 06.

juhturos-pizza-0-500
20 dkg liszt
10 dkg tört krumpli
1,5 dl tej
1 tojás
0,5 kocka élesztő
0,5 dl olaj

a kenéshez:
20 dkg brindza (juhtúró)
1 gerezd fokhagyma
szükség szerint tejföl
olajbogyó
húsos szalonna (elmaradhat)

A langyos tejben feloldjuk az élesztőt, beleütjük a tojást, hozzákeverjük a krumplit és a liszttel, sóval, olajjal rugalmas tésztává gyúrjuk. A tésztagombócot beolajozzuk, és letakarva kelni hagyjuk. Mikor szépen megkelt, átgyúrjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk. Ha kerek pizzát készítünk, 2-3 részre vágva nyújtjuk ki.

Ha a juhtúró nagyon száraz, kevés tejföllel kenhetővé keverjük. Hozzáadjuk az elnyomott fokhagymát és megkenjük vele a pizzát. Rászórjuk a felvágott olajbogyót és a csíkokra vágott szalonnát. Legalább 200 fokos sütőben sütjük, 10-12 percig. Akkor jó, ha a tészta széle pirulni kezd.

Kategória: Húsmentes fogások, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Körtés-sütőtökös gombóc
• 2013. november 26.

kortes-sutotokos-gomboc-2-korr-600

60 dkg sült tök
kb. 30 dkg liszt
2 tojás
csipetnyi só
2-3 érett, de nem túl puha körte
a tálaláshoz:
fahéjas kristálycukor
tejföl

A sütőtököt megtisztítjuk és puhára sütjük. Amikor foghatóra hűlt, lehúzzuk a héját és levágjuk a megbarnult részeit. A sóval és a tojással simára turmixoljuk, majd hozzáadjuk a lisztet. Annyit gyúrunk bele, hogy lágy, de már nem ragadós tésztát kapjunk.

A körtét meghámozzuk és egyforma, kisebb diónyi méretű darabokra vágjuk.

A tésztát 3-4 mm vékonyra nyújtjuk és kb. 10×10 cm-es kockára vágjuk. Mindegyik közepére teszünk egy darab körtét és ha a gyümölcs nem elég édes, egy kávéskanál fahéjas cukrot. A tészta széleit összecsípjük és a két tenyerünk között gombóccá formáljuk.

Nagy lábosban vizet forralunk egy csipet sóval. A gombócokat pár percig még főzzük, az után, hogy feljöttek a víz színére. A gombócokat fahéjas cukorral megszórva, tejföllel megcsepegtetve tálaljuk.

Kategória: Húsmentes fogások, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Hagymával töltött muffin
• 2010. október 05.

Szürke őszi időben melengető vacsora, aminek az elkészítése nem veszi igénybe az egész napunkat.

Az adag egy teljes muffintepsire való, 12 darabhoz. Nem érdemes osztani a mennyiséget, mert másnap, kihűlve finom tízóraira is.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Egytálételek, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Souvenir pasta
• 2010. szeptember 29.

Barátaink hozták ajándékba, szerintem ismernek valahonnan. 🙂

Ugye sokan tudják már, honnan érkeztek?

Na jó, segítek. Bár durumlisztből készült száraztészta van a képeken, nem Olaszországból származik.

(tovább…)

Kategória: Egyebek, Tészták 1 megjegyzés →

Almás spagetti
• 2010. augusztus 24.

Az alma és a tészta is rendkívül sokoldalú alapanyagunk. Érdemes együtt is kipróbálni.

Tipikusan a Nagymamák konyhájának emlékét idéző édesség, ami alkalmas volt akár váratlanul beállító unokahad kényeztetésére is. Néhány alma, pár tojás és egy kis tésztaféle mindig akadt a ház körül, így egy Nagyi nem jöhetett zavarba.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Desszertek, Tészták 2 hozzászólás →

Brindzalepény – VKF XXXVI.
• 2010. augusztus 02.

Kissé rendhagyó módon illik ez a recept Edith kiírásába, a világjáró fazékba. Nem mentem messzire, mégis más nép (?) receptjét hozom. Lehetne persze gondolkodni azon, hogy valóban más nép volt-e – sok Kárpát-medencei társával együtt – a szepességi cipszerség. Üknagyanyámról azt tartja a családi legendárium, hogy büszkén vallotta magát magyarnak. Valahogy így: Ich bin ein Ungar – ugyanis egy szót se beszélt magyarul.

Azt talán mondanom se kell, hogy nem csak az övék a recept, hiszen jellemzően városi polgárok lévén, a juhtúrót bizonyára a tót pásztoroktól, kofáktól vették. Így ez az egyszerű recept magában hordozza a Kárpát-medence történelmének egy metszetét is.

(tovább…)

Kategória: Tészták Nincsenek megjegyzések →

Lasagne saját tésztával
• 2010. június 29.

Egyszer már mutattam, milyen klassz tésztakészítő gépre tettem szert. Összehasonlíthatatlanul finomabb tésztákat ehetünk, ha magunk készítjük. Tulajdonképp nem olyan nagy munka, de érdemes egyszerre többet csinálni és megszárítva (fagyasztva) eltenni rohanósabb napokra.

Egyet nem szabad, a lasagne-nak valót egyben megszárítani. Akkora fazék nem létezik, amekkorába egyben beférne, ha pedig el akarjuk törni, abból törmelékhalmaz lesz, ezt az első próbálkozás alkalmával meg kellett tanulnom, így már araszos darabokra vágva szárítom. A tészta készítésről majd lesz egy külön bejegyzés, csak alaposabban rá akarok készülni.

(tovább…)

Kategória: Egytálételek, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Kürtőskalács
• 2010. június 12.

Alkalmatos készség híján eddig a készítők változó minőségű kínálatára voltunk utalva, ha kürtőskalácsot ettünk volna. Az eddigi legjobbat a szigetszentmiklósi strandon ettem.

Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, mióta Szepyke hírt adott a kínálatba került sütőfákról. Nem csak hírt adott róla, de volt olyan édi-bédi, hogy a beszerzésben is segédkezett, így már nem lehetett akadálya a saját kezű sütésnek. Senki se riadjon vissza tőle, nem boszorkányság. A hosszú tésztanudlik sodrása pedig kifejezetten jó játék gyerekeknek is.

Mielőtt a receptre térnék még egy történet a kürtőskalácsról.

(tovább…)

Kategória: Más tüzes fogások, Sütemények, Tészták 3 hozzászólás →

Eperföldi spagetti
• 2010. május 28.

A szezon gyümölcse, és legtöbbünk nagy kedvence, az eper hálás alapanyag. A többnyire édesként kezelt gyümölcs új arcát mutatja, ha vesszük a bátorságot a szokatlan receptek kipróbálásához.

Ilyen ez az jellegzetes olasz tésztaételnek kinéző fogás, ahol a mártás pirosságát a paradicsom helyett az eper adja.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Húsmentes fogások, Tészták Nincsenek megjegyzések →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos