VKF XXVI – Grillezett gombafejek, paradicsomsalátával töltve, édes-savanyú kajszimártással
Vesta tette közzé a XXVI. forduló felhívását, amibe nyári előételeket vár. Nagyon jó ötlet, az előétel műfaja kissé feledésbe merült, ideje, hogy új ötletek szülessenek. Ebből én se maradhatok már ki, fogadjátok szeretettel debütálásomat a VKF-en.
Könnyű, nyári a kiírás, legyen hát hús nélküli, viszont legyen benne nagy kedvencem a gomba. Piacot bejártam, alapanyagokat beszereztem, fűszereket learattam, indulhat hát a főzőcske.
A gombákat letöröltem szárukat kitörtem, a fűszereket – snidling, citromfű, görög bazsalikom – finomra vágtam. Egy részét elkevertem pici dióólajjal, a többit félre tettem a paradicsomsalátához.
A gombafejeket ezzel az olajjal megkentem és tűzálló tányéron a grill alatt megpirítottam, majd egy csipet sót rászórtam. Közben vékonyan felszeleteltem a lila sonkahagymát és a paradicsomokat.
A paradicsmokat és a hagymakarikákat összekevertem. Az aprított zöld fűszereket és egy kis málnaecetet összekutyultam citrusos olivaolajlal, és egy mokkáskanál barnacukorral, mert elég savanyúak voltak a paradicsomok. Ezt a dresszinget öntöttem rájuk.
A barackmártáshoz néhány sárgabarackot meghámoztam. Ahol jött, ott húztam, ahol nem ott vágtam a héját. Nem túl termelékeny módszer, lekvárfőzéshez nem ajánlom, de nem volt kedvem pár barack miatt vizet forralni. A barackhúshoz tettem egy kis szegfűborsot, fehérborsot, szerecsendió virágot és késhegyni erőspistát. Botmixerrel mártássá turmixoltam, és kóstolás után pont jónak találtam. Már csak tálalni és fényképezni kellett.
A gombakalapokba tornyoztam a paradicsomsalátát, a tetejükre, amolyan toronydísznek, egy kis darabka sült paprikát tettem. A mártással díszített tányérba raktam és külön adtam mellé a többi mártást.
Még szerencse, hogy eleve hideg előétel készült, így nem tudott kihűlni, mire azt a kb. 40 felvételt elkészítettem. Hiába, aki nem komoly fényképész, az sokat kísérletezik. Végül gyorsan megettük ebéd helyett.
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren
info kukac jokaja.hu
Oké, megvagy, finomat és szépet készítettél, gratulálok az első alkalomhoz!
Szerintem ez nagyon jól hangzik,bár a paradicsomot nem szeretem, de a kajszimártásra felkaptam a fejem!:D