Chilis bab

Kategória: Egytálételek, Marhahúsok

chilis-bab1a

A recept ajánlásában el lehetne kezdeni ecsetelni a hüvelyesek egészségességét, tápértékét, inkább csak annyi írok, hogy rettenő finom. Igazi téli energiapótlás, tömény, finom ízekkel. Nem kerül az egyszerű, gyors ételek közé, rá kell szánni azt az időt, ami a bab megpuhulásához kell. Pont ennyi kell az ízek összhangba kerüléséhez is. Tipikusan olyan recept, amit nem érdemes kis adagban csinálni. Ugyanannyi a munka azzal is, és ami nem fogy el, remekül fagyasztható.

1 kg szárazbab (tarka- vagy vesebab)
1, 5 kg marhahús (lehet másból is, de jót tesz neki a marha karakteresebb íze)
0,5 kg hagyma
4 gerezd fokhagyma
10 dkg szalonna
1 l hús alaplé (ha van sonkafőzés után maradt füstölt levünk, azzal is finom)
1 l paradicsomlé (2 nagy sűrített paradicsom konzerv + víz)
só, bors, pirospaprika, oregano, csombor, chili
(kukorica konzerv – aki szereti, én nem teszek bele)

A babot előző este mossuk meg és áztassuk annyi vízbe, hogy két ujjnyira ellepje. Daráljuk finomra a marhahúst, vágjuk kockákra a szalonnát és a hagymát. Kevés olajon olvasszuk ki a szalonnát, dobjuk rá a hagymát és pirítsuk világos barnára.  A darált marhahúst pirítsuk meg a hagymás zsíron, közben szaporán kevergessük, nyomkodjuk a fakanállal, hogy szétessen apró szemcséire. Adjuk hozzá a lecsöpögtetett babot, szórjuk rá a paprikát és öntsük rá az alaplevet. Fűszerezzük és hagyjuk csendesen fődögélni. Ha az első levét elfőtte, paradicsomlével öntsük fel, vagy tegyük rá a sűrítettet és vízzel. Most nyomjuk bele a fokhagymát is. Annyi levet öntsünk rá egyszerre, hogy rendesen ellepje, de ne ússzanak hosszú lében a babszemek. Mikor kész, főzelék sűrűségű, szaftos étel lesz belőle. A végén még egyszer kóstoljuk meg és ízesítsük kedvünk szerint. Ha még fűszereztük, rotyogtassuk össze néhány percen át. Aki kukoricával szereti, a végén öntse bele a lecsepegtetett dobozos kukoricát, az puha már nem kell főzni, és csak pár percet forralja össze. Friss kenyérrel és egy jó fröccsel kínáljuk, és persze kanállal.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Chilis bab”


  1. jakab imre says:

    Ez f@sza, nagyon jó!%!



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos