Az összefogás ereje
Nagyon szépen alakul a legszéleskörűbb blogger összefogással létrejött karácsonyi segélyakció. 115 blogger adta össze önzetlenül receptjeit, kézműves ötleteit, hogy ezzel köszönjük meg azok áldozatkészségét, akik a nehéz körülmények között élő gyerekes családok megsegítésére adományoznak. Jelen esetben mindegy, hogy nehéz helyzetüket az árvíz, a vörösiszap vagy “csak” szimpla szociális problémák okozzák.
Már 200 körül jár az adományt felajánló és be is fizetők száma. Az eddig befolyt összegből többmillió forint értékű élelmiszert lehet majd eljuttatni a rászorulóknak. Ez fantasztikus eredmény, és a gyűjtés még csak az elején jár!
Mikulásig még bárki csatlakozhat, segíthet. Utána már teljes erővel azon dolgozunk, hogy Karácsonyra el is jusson a segítség azokhoz, akiknek ettől lesz fényesebb az ünnepük.
Az adományozók – a 115 blogger köszöneteképp – letölthetik a a Kifőztük receptújság karácsonyi különszámát, amiből bőven meríthetnek ötleteket ünnepi készülődésükhöz.
Csatlakozzon, segítsen Ön is, mert sajnos vannak, aki rászorulnak segítségünkre! Olvassa el az akció részleteit az e célra létrehozott weboldalon.