Gyömbéres narancs-sütőtök lekvár – gasztroajándékba
Ennek a lekvárnak nem csak a színe emlékeztet a nagy klasszikusra, a sárgabarack dzsemre, de a felhasználása is.
Ugyanúgy lehet sütibe tölteni, palacsintára kenni, de legfőképp vajas kenyérre. Érdemes a zserbót is kipróbálni vele.
0,5 kg tisztított tökhús
diónyi gyömbér
0,5 kg filézett narancs hús (2 -3 nagyobb narancs)
1 citrom
35 dkg cukor
1 zacskó zselésítő (pl. Quittin)
Apróra kockázzuk a jó érett (arról ismerjük meg, hogy egész sötét piros a húsa, nem halvány sárgás) tök húsát. A narancsokat nagyon éles késsel lefilézzük és a magjait is kiszedjük – ez az egészben a legmacerásabb, de a harmadik narancs már egész gyorsan fog menni. A gyömbért meghámozzuk és lereszeljük. A citrom héját krumplihámozóval vágjuk le, hogy kevés maradjon rajta a fehér rétegből. Alaposan kimossunk apró üvegeket és a kezünk ügyébe tesszük. A cukrot is kimérjük.
A narancsot a fazékba öntjük, a tököt is hozzáadjuk és rátesszük a zselésítőt. Belekaparjuk a gyömbért is. A citromhéjakat tehetjük teatojásba, de nem nagy ügy kikerülni, kiszedni sem. Ha nagyon nem eresztett levet a narancs, alátöltünk fél deci vizet, vagy a kifilézett narancsok maradványiból kipréselt levet. Fedő alatt felforraljuk és főzzük pár percig, ha aprók voltak a tökkockák, ennyi idő alatt meg is puhulnak. Hozzáadjuk a cukrot, felforraljuk és főzzük további 3-4 percig. Üvegekbe szedjük, lezárjuk és szárazdunsztba téve hagyjuk kihűlni.
A recept a Kifőztük Receptújság decemberi számába készült. A lap minden hónapban ingyen letölthető, regisztrált olvasóink számára.