Jó kaja

Még jóval Karácsony előtt figyeltem fel Lúdanyó receptjére, amit fel is vettem a megsütendők listájára, de ha mindent megsütök, amit oda felírtam, Húsvétra kellett volna halasztani a Karácsonyt.

Tegnap este elmagányosodtam és két blogolvasás meg bejegyzésírás közben rám jött az azonnali süthetnék. Ez volt a remek alkalom arra, hogy elővegyem a receptet és azt a zacskó piros borsot, amit direkt ezért vettem az Ázsiában. Ezek a vajas kekszek azért is remekek, mert nem csak hamar kész vannak, de a gép edényén és keverőjén kívül csak a kést és egy evőkanalat kell elmosogatni. Ez annyival bonyolultabb eset, hogy itt a mozsarat is, de az annyiból állt, hogy  alátartottam a megengedett melegvíznek. A recepten kivételesen alig változtattam, azt is csak szükségből.

17 dkg vaj
28 dkg finomliszt
5 púpos evőkanál porcukor
2 teáskanál rózsabors
1 teáskanál vanília por

A vajat 4 ek porcukorral (legközelebb egyet megspórolok) betettem a gépbe, hogy szépen kikeverje. Mivel a vajat közvetlenül a hűtőből vettem elő a cukrozás előtt betettem a mikróba, ahol a legkisebb fokozaton (20 %) tán másfél percet töltött. Ekkor még nem olvadt meg, de már nem volt betonkemény. Miközben a gép dolgozott a cukros vajjal, a kőmozsárban összenyomogattam a borsot a maradék evőkanál cukorral. Legközelebb vagy a borsokat gyaszulom csak, vagy mindössze egy kávéskanál cukrot adok hozzá,vagy vennem kell egy nagyobb mozsarat, ebben alig fért el, állandóan arra kellett figyeljek, hogy ne az asztalon végezze. Hozzáadtam a cukorhoz, elkevertem benne, a vaníliát is, majd belemértem a lisztet és ismét a gépre bíztam. Hamarosan gyönyörű morzsás valami volt a tálban, amiről ordított, hogy az életben sem fog összeállni. Bár a vajas kekszek tésztájába nem való folyadék, a szükség ezúttal is törvényt bontott, megkínáltam egy jó evőkanálnyi alkoholos vanília kivonattal. Ennyi elég is volt neki, hogy feladja különállását és formázható tésztává váljon. Ezt nem gombóccá formáztam, hanem 4-5 cm átmérőjű hurkává, amit folpackba csomagolva betettem a hűtőbe.

Újabb néhány blogrecept meg e-mail után kivettem a keményre hűlt tésztát, és ezzel a méretes handzsárral fél centis szeletekre vágtam. Utólag, fényképen számoltam meg, 62 db keksz lett belőle. Elég közel tettem egymáshoz a tepsin, mert tudtam, hogy az ilyen tészták nem mennek világgá. 190 fokra kapcsoltam be a sütőt, aztán amikor betettem, láttam, hogy 230-on áll. Megvan az a hátránya a sütőnknek, hogy nagyon könnyen forog a hőfokbeállító gombja, és elág egy köténnyel súrolni ahhoz, hogy elforogjon. Így elég volt 8 perc ahhoz, hogy a széle pirulni kezdjen. Még szerencse, hogy fényképezni is kell, így legalább azzal eltelt annyi idő, ami ahhoz kell, hogy egyáltalán hozzá lehessen érni a törés, benyomódás veszélye nélkül. A belekerült vanília mennyiség miatt meghatározóan vaníliás keksz, amin halványan érződik a rózsabors illata. Egyáltalán nem csíp, ha valaki ettől félne. Legközelebb egy kanállal több borsot fogok beletenni, alighanem kisebb a kanalam Lúdanyóénál.