Rokfortos rakott zöldbab
A hőségkaják újabb gyors darabja.
Az alapot a piacon – nem hiába – kínált zsenge ceruzabab adta. A többi már a hűtő tartalmán múlt, onnan került elő egy darabka rokfort és néhány szelet maradék párizsi, a húsevők kedvéért. Nekik persze komoly kétségeik lehetnek, hiszen a parizer és a hús csak akkor említhető egymás szinonimájaként, ha otthon készül.
60 dkg zöldbab
5 dkg párizsi
5 dkg rokfort
2 evőkanál liszt
2 dl tej
só, szerecsendió, fokhagyma
A babnak törjük le a végét és húzzuk le a szálkáit. Sós, fokhagymás vízben főzzük roppanósan puhára. Szűrjük le és hagyjuk lecsöpögni. A levét tegyük el, remek alap lesz egy zöldségleveshez.
A párizsi, vagy sonka csíkokat serpenyőben pirítsuk meg, hogy alaposan megsüljenek. Szedjük ki és tegyük félre.
A serpenyőben maradt – szükség esetén kiegészített – olajon forrósítsuk meg a lisztet, amíg fehéren nem kezd habzani. Öntsük fel a tejjel és keverjük simára. Olvasszuk meg benne a villával szétnyomott sajtot, majd reszeljünk bele szerecsendiót.
Rétegezzük tűzálló tálba a babot és a húscsíkokat, majd töltsük rá a sajtos mártást. Cipeljük ki a diófa alatti asztalra a légkeverős mikrót, és 220 fokon süssük fél órán át, vagy amíg a teteje megpirul.
Légkeverős mikró? Ilyet se hallottam. Még.