Jó kaja

Idén sajnos ez nem átvitt értelemben használatos, a megtermett, ha épp le nem rothadt, szőlő sikerült igen savanyúra.

Egyik kedvenc szőlőmből, az otellóból láttam szép fürtöket a piacon, gyorsan vettem is egy zacskónyit. Itthon kellett rájöjjek, hogy szépségével nem arányos finomsága. A jellegzetes aromája megvolt ugyan, de – a borbírálók dumájával szólva – karakteres savgerinccel rendelkezett. Kárba veszni mégse hagyhattam, kerestem valami gyors hasznosítási módot hozzá.

A megmosott szőlőt leszemeztem és egy láboskába téve kicsit megnyomta, hogy kieresszen annyi levet, amitől nem ég le, ha melegíteni kezdem. Óvatosan felforraltam és fedő alatt, lassan rotyogtattam, amíg a héja is puhább lett. Nem volt fél óra, de nem mértem pontosan.

Kicsi hűlni hagytam, majd a fémhálós levesszűrőbe töltve a levét felfogtam, a többit pedig egy kanál hátával átnyomogattam a szűrőn. Az így átpasszírozott szőlőpéphez adtam néhány evőkanálnyi cukrot, kevés őrölt kardamomot és egy löttyintésnyi vanília kivonatot.

Ebből így még csak sűrűbb szőlőlé lett volna, valamivel zselésíteni kellett. Annyi cukrot nem akartam beletenni, hogy attól álljon meg, egy egész zacskó zselésítőt meg minek bontottam volna ki? Végül egy kávéskanál agar-agar port kevertem bele és azzal forraltam fel.

Kihűlés után az üveget a hűtőbe tettem, mert nem áll el, ami nem gond, hiszen el fog fogyni hamarosan.