Szilvacsatni fügével

Kategória: Befőzés, Egyebek

Joggal vált népszerűvé az indiai konyháról világgá ment csípős-édes lekvárféle. A sok fűszertől nagyon gazdag ízű, a csípősségét mindenki saját ízlése szerint állíthatja be.

A recepthez képest most egyszerűbben készült, hiszen épp szilvadzsemet főztem be, abból vettem le a valamennyit a fűszeres változathoz.

0,5 kg kimagozott szilva

1 koszorú füge

10 dkg barna mazsola

10 dkg aranymazsola

2 kávéskanál római kömény

2-3 babérlevél

2 kávéskanál kurkuma

1 kávéskanál bors

1 kávéskanál garam masala fűszerkeverék vagy

1 kávéskanál curry fűszerkeverék

1 kávéskanál fahéj

15-20 dkg cukor

kevés ghi vagy olaj

A szilvát magozzuk ki és ha nagyon nagyok, vágjuk kisebbre. A fügét áztassuk be egy éjszakára, ha nagyon száraz, majd szedjük le a kocsányát és vágjuk kisebb darabokra.

Közepes lángon kezdjük a megadott sorrend szerint pirítani a fűszereket. Ha őrölt fűszereink vannak, azokat épp csak át kell forgatni a forró zsiradékon, az egészeket kicsit pirítani is kell. A fahéjat már ne pirítsuk.

Tegyük rá a gyümölcsöket, mazsolát, egy csipet sót és csendesen forraljuk fel. Pici lángon, csendesen gyöngyözve főzzük, időnként keverjük meg. Amikor a füge héja is puha, adjuk hozzá a cukrot, kevergetve forraljuk fel, majd töltsük tisztára mosott, apró üvegekbe.

Nem csak húsokhoz, sültekhez kínálhatjuk, de fűszeres lekvárként akár megvajazott barna kenyérrel is.

Tipp: A megtöltött üvegeket pár percre fejre állítva, majd száraz dunsztban kihűtve ugyanúgy sokáig eláll, mint egy lekvár.

A recept első közlésként a Kifőztük receptújság augusztusi számában jelent meg.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos


%d bloggers like this: