Szilvalekvár húsokhoz
Nem volt jó éve idén a szilvának (sem). Többször is vettem szép, érettnek kinézőt, amiről otthon derült ki, hogy nem elég édes. Ezek többnyire főtt állapotban hasznosultak.
Ilyen hasznosításból született ez az indiai ihletésű, de messze nem eredeti csatni utánzat is.
Két evőkanál olajon megforrósítottam a fűszereket, de csak pillanatokra, hogy az őröltek se égjenek meg: koriandermagot, római köményt, kurkumát, gyömbért, babérlevelet. Rádobtam a kimagozott és kisebb darabokra vágott szilvát és csendesen főztem, amíg kezdett szétesni. Mivel épp nem volt idehaza chili, hozzáadtam Pistát, hogy erősítse, de csak óvatosan, hogy az is ehesse, akinek a gyomra nem repes a csípősért. Adtam hozzá cukrot, de azt se vittem túlzásba, nem szeretem, ha ragad. Kóstolás után még hiányérzetem volt, kevés balzsamecettel tettem pikánsabbá.
Nem megmondtam, hogy kevés köze van az eredetihez?