Zöldbab medvehagyma pestoval
Édesanyám nagyon szerette a pirított morzsás zöldbabot, de nem tudott fellelkesíteni iránta, unalmas receptnek találtam. Nagyon friss, zsenge zöldbabot kaptunk, semmi szálkája se volt. Épp csak a végét levágva, sós vízben megfőztük. Nem túl puhára, ha tészta lenne azt mondanám rá, hogy al dente. Miközben a paszuly fődögélt, egy jénaiban elkevertünk egy kis zsemlemorzsát olajjal, majd be vele a mikróba. Közben kétszer megkeverve szépen megpirult.
Még tavasszal nagyobb mennyiségű medvehagymát szedtünk, egy része pestoként végezte a fagyasztóban. Mivel olajos, nem fagyott kemény tömbbé. Ebből kapartunk pár kanállal egy tányérra és egy pillanatra ezt is megmikróztuk, hogy folyékonyabbá váljon. A morzsát elterítettük a tál alján, rá fejenként egy marék főtt babot és két evőkanálnyi pestot. Már csak a díszítése volt hátra kis morzsa szórással és két pötty tejföllel. Előételként, leves helyett ebédeltük meg.
https://jokaja.hu/zoldbab-medvehagyma-pestoval