Pezsgőzselé eperrel – desszert felnőtteknek
Az eperszezon végére csak ideértem a recepttel, szerencsére málnával legalább olyan finom, sőt már megjelent az áfonya is.
Hozzávalók 2 adagra
30 dkg eper
2 dl pezsgő
0,5 dl eperlikőr
0,5 dl víz
2 lap zselatin
kb. 3 evőkanál cukor (ízlés szerint)
az öntethez:
2 dl tej
2 teáskanál keményítő
2 evőkanál cukor
2 teáskanál vaníliakivonat
Az epret megtisztítjuk, darabokra vágjuk és tálkákba rendezzük. Legalább egy órára a hűtőbe tesszük. A likőrt és a pezsgőt is behűtjük, minden hozzávalónak alaposan át kell hűlnie.
A zselatin lapokat a vízbe áztatjuk. Pár perc múlva, a cukrot is hozzáadva óvatosan megmelegítjük, hogy a zselatin feloldódjon. Hagyjuk hűlni, de figyeljük, hogy még ne kocsonyásodjon meg.
A kihűlt zselatinnal elkeverjük a likőrt, majd beletöltjük a pezsgőt. Óvatosan összekeverjük és azonnal a hideg eperre töltjük. Gyorsan dolgozzunk, hogy minél kevesebb szénsav távozzon a pezsgőből! Visszatesszük a hűtőbe, amíg megkocsonyásodik.
Az öntethez felforralunk 1,5 dl tejet, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliát. A maradék tejjel simára keverjük a keményítőt és beletöltjük a forró tejbe. Hűlni hagyjuk.
Tálaláskor a tálkákat pár pillanatra forró vízbe mártjuk, letöröljük és tányért rátéve kiborítjuk a kocsonyát. Az öntettel kínáljuk.
Tipp: az idénynek megfelelően más gyümölccsel is elkészíthetjük.
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin júniusi számában is.