Tejszínes gombapaprikás a villámvacsora

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Húsmentes fogások

Úgy terveztem, hogy délelőtt kényelmesen elintézem az összes rohangászni valómat a városban. Talán mondanom se kell, hogy nem így lett. Mire hazaestem mindenkinek hangosan korgott a gyomra, jelezve, hogy fél órát is csak nehezen bírnak ki éhenhalás nélkül. Szerencsére megbízhatóan számíthatok a hűtőgépre, mindig ad ki magából valamit, amiből neki lehet kezdeni a gyors főzőcskének. Már csak a végén derült ki, hogy tejföl nincs itthon, pedig az ilyen minálunk egészen ritka. Azt szoktuk mondani, hogy ha tejföl meg fokhagyma  van itthon, éhen már nem halunk.

Ahhoz, hogy egyszerre legyen kész minden, a rizs főzésével kell kezdeni. Mivel azt is kevés pirított hagymán szeretjük megfőzni, megpucoltam annyit, hogy mindenhez elég legyen. A könnyhullatás után egy nagyobb serpenyőben megpirítottam. Amíg pirult, a rizst a kuktába tett olajon kicsit megfuttattam, majd felöntöttem valamivel több, mint kétszeres mennyiségű vízzel. Az a tapasztalat ugyanis, hogy a legutóbb vett fajtához nem elég a szokott dupla felöntés. Tettem hozzá két kanállal a megpirult hagymából, megsóztam és lezártam. Mikor szuszogni kezd, pár percet várok, aztán lezárom, és kibontás nélkül hagyom a saját gőzében megpuhulni. 15 – 20 perc elég szokott lenni, hogy puha, pergős rizs legyen, ami a hagyma miatt nem a szokott hófehér színű.

A gombát folyó víz alatt gyorsan megmostam, hogy ne legyen ideje sok vizet magába szívni, mert képes rá. A szárak talpát levágtam, ha még volt rajta a fekete komposztból. A kicsiket felnégyeltem, a nagyobbakat kockákra vágtam. Rádobtam a közben megpirult hagymára és nagy lángon kevergettem. Sóval, borssal kakukkfűvel és persze paprikával ízesítettem. Hamar kiereszti a levét és abban párolódik meg. Nem kell sokáig főzni, hamar megpuhul. Kb. 10 perc múlva belenyomtam egy kis gerezd fokhagymát és elővettem a tejszínt. Azért főztem nagy lángon, hogy a rengeteg leve részben elfőjön, elvégre most nem gombaleves készült. Ha nem tette volna meg, kevés keményítővel lehetett volna sűríteni, de erre most nem volt szükség. Beletöltöttem egy deci tejszínt és lezártam alatta a tűzhelyt. Mindenki szerencsésen túlélte a főzési időt, volt kinek tálalni.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos