Jó kaja

Minap nagyobb csapattal voltunk együtt, köztük vagy féltucat gyerkőccel, akik egy kis édességre bármikor kaphatók. Épp hullott a gyönyörű, piros nyári alma, a kert két fájáról is. A sok alma kevés sütögetéssel rétesként hasznosítható igazán, ráadásul kevés ember van, aki ne szeretné. Az alma összeszedéséből az aprónép is kivette részét, a pucolás is kollektív tevékenység, csak aki sütötte az maradt magára egy kicsit.

A nyersen lereszelt almára fahéj és cukor került, meg egy konyharuha, hogy az illetéktelen röpködőket távol tartsa. Pár óra alatt levet eresztett, amiből ki lehett nyomni az almát, akár  a salátának szánt uborkát. A fahéjas, friss almaszörp is hamar gazdára talált, az alma pedig rétestöltelékké vált, a rétes meg gyorsan múlt idővé.

Ez önmagában meg sem érdemelne tán egy bejegyzést, ha nem jutna eszembe Nagymamám, akiké ez a kert volt valaha. Ő télire is eltett ebből az almából, hogy az unokák kedévre járhasson egy kis almáspitével, rétessel. A lereszelt és lecukrozott, majd leszűrt almát, azon nyersen üvegbe tömködte, és lekötve ment is a kamrába. Persze egy kis szalicilt kevert bele, a cukorral együtt, akkor az volt a bevett tartósítószer.