Camembert alá rejtett szűzpecsenye
Ez egy igazi meglepetés fogás, hiszen amikor asztalra tesszük a tálat, nem mutatkozik meg, akár rakott krumpli is lehetne.
Olyan húsételről van szó, amit nyugodtan ünnepi menübe is beilleszthetünk, annyi finomság van benne. Az utolsó átsütésig előkészíthetjük, és akár fél óra alatt is frissen tálalható.
Készíthető akár csirkemellből, vagy kicsontozott pulyka felsőcombból, a lényeg az, hogy olyan hús legyen, ami nem igényel hosszas párolást, puhítást.
A hozzávalókból jókora adag lesz, körettel 6 – 8 személy jóllakik belőle.
1 kg szűzpecsenye
bors
2 ek vaj
2 ek olaj
50 dkg gomba
40 dkg camembert (még szeletelhető érettségű)
2 ek vaj
2 ek liszt
1,5 dl húsleves
1,5 dl tej
2 dl tejszín
pár korty fehérbor
citromlé
fehérbors, szerecsendió, ízlés szerint zöld fűszerek
A húst vágjuk 1 cm vastag érmékre és borsozzuk meg. Olvasszuk fel a vajat az olajban, és forró serpenyőben, mindkét oldalukról pirítsuk meg a hús szeleteket. vegyük ki és tegyük félre.
A szeletekre vágott gombát erős lángon pirítsuk meg, hogy a levét elfője. Ezt is vegyük ki a serpenyőből és tegyük félre.
A serpenyőben maradt zsiradékhoz, ha nem elég, tegyünk hozzá 2 ek vajat, és pirítsuk halványra a lisztet rajta. Öntsük fel a húslevessel, tejjel. Röviden forraljuk össze, majd öntsük bele a tejszínt is. Fűszerezzük meg és ízesítsük a borral és a citromlével, majd keverjük bele a zöld fűszereket is.
Tegyük lapos, tűzálló formába a húst és szórjuk rá a gombát. Vágjuk szeletekre a sajtot és borítsuk be vele a gombás húst. Végül öntsük rá a megfőzött mártást is. Takarjuk le egy fóliával, és 150 fokos sütőben fél óra alatt melegítsük össze. Ha szeretnénk kissé megpirítani a tetejét, akkor a végén vegyük le róla a takarót, és legnagyobb lángra állítva a sütőt pirítsuk meg.