Habos sült krumpliköret
• 2009. november 10.

Nincs vele 20 percnél több munka, mégis valami különlegesebb köretet készíthetünk, mint egy hagymás krumpli – bár az stabilan őrzi második helyét a püré mögött (kiváltképp ha sikerül teflon serpenyőben szépen megpirítani az alját). Lehetőleg saláta jellegű, nem szétfövős krumplit vegyünk, ha ezt a receptet választjuk. A hozzávalók kis adagról szólnak, csak 2 személyre elég, viszont akár egy hőálló nyelű serpenyőben is süthetjük.
40 dkg krumpli
5 dkg vaj
5 dkg (parmezán) sajt
2 tojás
1 dl tejföl
só, szerecsendió, szegfűbors
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren
Ez a rakottas krumpli lehet csirke vagy disznósült körete, de önmagában, hústalan fogásként is megállja helyét. Keleties jellegét a földimogyoró és a szójaszószban áztatott mazsola adja. Határidős ebédhez előző nap is összekészíthetjük, ilyenkor az öntetét külön tegyük a hűtőbe, különben mindet felissza a krumpli, mire a sütésére kerülne a sor.



Listatalálkozót tartottak a konyhások, kicsit az olasz konyha jegyében. Igyekeztünk olyan receptekkel készülni, amik illetek ebbe a témába, amiben persze Velencéből hazalátogatott kedves listatársunk helyzeti előnyben volt. Az Ő sugoja igazán autentikus volt. A puliszkára esett a választásom, mint olyanra, ami szinte azonos módon van jelen mindkét nemzet konyháján. Ha már lúd, hát rögtön négyféle receptet készítettem el. Készült egy édes,
Ez egy nagyon sokoldalú recept. Kínálhatjuk köretként vagy önálló fogásként. Magában is finom, de gazdagítható sültcsirke kockákkal, sajttal …
Különlegesen finom krumpliköret receptje, aminek az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint ahogy a kép alapján gondolnánk.
Ilyen formában, csülökkel gazdagítva, egytálételnek is kínálható ez a hagyományos recept. A káposztafőzeléktől alapvetően eltér azáltal, hogy habarással készül, nem rántással. Ez most nagyobb társaságba készülő nyári töltöttkáposzta után maradt alapanyag hasznosításaként készült.
info kukac jokaja.hu