Csomagolt görög rakott hús
Idehaza viszonylag ritkán főzünk a szőlő levelével, nagy ritkán töltikét. A Balkánon, így Görögországban is, lényegesen gyakoribb vendég a konyhán, és változatosabb a felhasználása.
Ha frissen szedjük hozzá, akkor zsenge, nem permetezett leveleket keressünk. Ennél egyszerűbb, és egész évben elérhető, a konzerv. Nem állítom, hogy minden sarki boltban ott áll a befőttesüveg, de nemzeti hetek akcióin, vagy messzi tájak ételeit is áruló boltokban lehet kapni.
60 dkg vegyes darált hús, marhából és birkából az igazi
10 dkg szalonna
15 dkg juhsajt / feta
20 dkg gomba
1 tojás
1 evőkanál zsemlemorzsa
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors, paprika
A hagymát vágjuk egész apró kockákra. A meghámozott fokhagymát vágjuk vékony szeletkékre. A szőlőleveleket öblítsük le és hagyjuk lecsepegni. A kockázott szalonna zsírját olvasszuk ki, pirítsuk meg rajta a hagymát, majd dobjuk rá a szeletelt gombát. Hagyjuk kézmelegre hűlni.
A darált húst gyúrjuk össze a fűszerekkel, gombával, tojással és annyi zsemlemorzsával, hogy tészta sűrűségű massza legyen.
Egy kis formát béleljünk ki a szőlőlevelekkel, úgy kirakva az oldalát is, hogy túlérjen a peremén. Simítsuk el benne a hús felét, majd szórjuk rá az elmorzsolt juhsajtot. Kenjük rá a maradék húst és fedjük be szőlőlevelekkel. Ha fedeles a formánk, tegyük rá, ha nem, takarjuk be alufóliával. 180 – 200 fokos sütőben kb. 45 perc alatt átsül. Hagyjuk állni 10 percig, majd borítsuk ki és szórjunk a tetejére kevés szezámmagot, díszítésül.