Élénkítő italok a romantikus vacsorához

Kategória: Alkoholos italok

A romantikus vacsora ajánlatok végére jöjjön valami innivaló.

Az egész menü összeállításánál cél volt a könnyű, gyomrot meg nem fekvő fogások válogatása. Ennek ellenére a végére még célszerű valami élénkítő italt kínálni.

Az alkohol kétélű fegyver, hiszen egyrészről lazít, feldob, hangulatba hoz, másrészről azonban hamar tompítani kezd, ahogy a mennyisége emelkedik. Nem is ajánlott ezekbe 2 cl italnál többet beletölteni.

Az első a klasszikus, ír kávé.

kis adag kávé
2 cl whisky
cukor
tejszínhab

A pohárba töltünk forró vizet, hogy előmelegítsük. Két perc után ürítsük ki és töröljük el. Töltsük az aljába a frissen főzött kávét, majd ízlés szerint cukrozzuk meg. Töltsük rá a whiskyt is. A tejszínt verjük laza habbá, nem kell keményre, csak amolyan sűrűn folyósra. Tartsunk egy kanalat a pohár tetejéhez, a hátával felfelé. Erre töltsük a habot, hogy szétfolyva rajta csurogjon a kávéra. Így nem keveredik össze, hanem szép, éles vonal mentén válik el a kávétól. A hab tetejére szórhatunk egy csipet fahéjat. Érdemes kipróbálni a kicsit lazább, könnyebb változatát is, amibe whisky helyett Baileyst töltünk.

Második ajánlatunk a forró ruszki.

kis adag kávé
2 cl vodka
cukor
tej

Hasonlóan készül, mint az előző, de a kávéhoz adjunk kevés tejet, hogy világosabb színe legyen. A tetejét tejhabbal díszítsük, olyannal, amilyen a capuccino tetejére dukál.

Harmadikként a megbolondított forró csokit ajánlom.

1,5 dl tejszín
6 dkg keserűcsoki
2 ek őrölt kávé
fahéj
2 cl Amaretto likőr

A tejszínt forrósítsuk fel a kávéporral, de nem forraljuk. Hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le, hogy ne maradjon zaccos. A darabokra tördelt csokit keverjük el benne, és ha nem olvadna el teljesen, óvatosan melegítsünk rajta egy kicsit. keverjük el benne a likőrt, majd a poharakban szórjunk a tetejére fahéjat. Egy teáskanálból csurgassunk díszítő tejszín vonalakat a tetejére.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos