Gyors kenőmájas vagy inkább szelőmájas
Lehet, hogy hihetetlen, de nincs vele negyed óránál több munka, és semmi varázslat, speciális eszköz, hozzávaló sincs benne. Van viszont máj, hús, szalonna, fűszerek. Nem vegyszeres, nem húsipari melléktermékekből készült, rakás ízfokozóval, hogy egyáltalán íze legyen. Ja, még jóval olcsóbb is egy közepes bolti májasnál. Azért a negyed órába a hús tisztítását, darálását nem számoltam bele, mert amúgy is épp daráltam, csak le kellett vegyek belőle egy keveset. Nem mértem, már megy szemre is, igaz nem törekszem a hajszál pontos újra készítéséhez, nem bánom, ha minden alkalommal kicsit másképp sikerül. Azért megpróbálom nagyjából leírni a becsült mennyiségeket.
25 dkg csirkemáj (lehet bármilyen máj, kicsit mindegyiknek más az íze)
25 darált disznóhús
5 dkg füstölt szalonna
só, bors, szegfűbors, kakukkfű
A csirkemájat vágjuk ketté és vágjuk le róla a hártyákat. A szalonnát vágjuk apró kockákra. Tegyük a májat a forgókéses aprítóba, szórjuk rá a só kivételével a fűszereket és pépesítsük simára. Adjuk hozzá a darált húst is, és azzal is dolgozzuk össze. Végül szórjunk rá kb. 1 dkg sót, és még egyszer forgassuk össze. Érezni fogjuk, hogy egyre nehezebben dolgozik a gép és ragacsos, sűrűvé vált a masszánk. A szalonnakockákat már csak fakanállal dolgozzuk bele, és itt helyén való a kifejezés, meg fogunk dolgozni vele, hogy a sűrű ragacsban egyenletesen oszlassuk el a darabkákat. Beletehetjük a sóval együtt is, csak akkor a gép összekaszabolja a kockákat és nem lesz szép pöttyös a májasunk, amikor megvágjuk. Simítsuk folpackkal bélelt formába, ez jelen esetben a mikrózható műanyag doboz volt, hajtsuk vissza rá a fóliát, lehetőleg az összes levegőt kinyomkodva alóla. 90 fokos sütőben melegítsük 1 – 2 órán át, a réteg vastagságától függ, meddig. Hűtsük ki, tegyük hűtőbe és csak néhány óra múlva vágjuk meg, különben könnyen morzsolódik.
Aki kenőcsösebben szereti, az tegyen hozzá 10 dkg liba- vagy kacsazsírt, ha kalóriaszegényebben készíti, a sózás előtt dolgozzon bele néhány evőkanál vizet. A bő fél kiló májasunk kijött kb. 600 Ft-ból, ami csak egy olcsóbb fajta boltinak az ára.