Hústalan malacleves
A malacleves nevet a Lányommal együtt adtuk ennek a levesnek, amikor együtt főztünk valami tartalmas, egytálétel számba menő gyors kaját. Malachús ugyan semennyi sem kell bele, viszont benne van minden, amire a malacok is visítva rárontanak.
Olyan recept, amit az ember hazaérve 10 perc alatt feltesz főni, és amíg lecuccol, átöltözik – egyszóval hazaér – meg is fő, tálalható.
Hámozzunk meg a létszámnak és étvágynak megfelelően, néhány szem krumplit. Vágjuk, gyaluljuk szeletekre és annyi sós vízben, amennyi levest szeretnénk, tegyük oda főni.
Amikor megpuhult, szórjunk bele majorannát, szerecsendiót és borítsunk bele egy kis doboz, lecsöpögtetett konzerv kukoricát. Kevés tejföllel, tejszínnel gazdagíthatjuk is. Habarni, sűríteni fölösleges, van a krumpliban épp elég keményítő, ami ki fog főni.
Ezt a minimál verziót aztán a végletekig lehet variálni. Húsevők karikázhatnak bele virslit, kolbászt, megszórhatják juliennre vágott sonkával vagy kerülhet rá egy szelet, ropogósra sütött húsos szalonna. Lehet víz helyett tejben főzni, a végén egy-egy tojást belebuggyantani, de szuperdeluxe változatként került már bele előző napi buliból megmaradt néhány koktélrák is.