Mexikói rizsköret
Ez egy veszélyes recept. No persze nem megfőzni, vagy megenni, hanem közzétenni. Egyrészről fogalmam sincs valóban van-e köze Mexikóhoz, vagy olyan elnéző mosollyal tekintenének rá, mint mi a gulaschra. Másrészről ilyen néven Béni nagybácsi árul kész, dobozos valamit, minek törnénk magunkat a konyházással? Épp azok kedvéért kell mégiscsak leírni, akik talán nem is gondolják, hogy finomabb és olcsóbb is lesz, ha maguk készítik el. Arról meg most ne is essék sok szó, hogy mennyivel kevesebb vegyszert fogunk imígyen magunkba tömni. Ha valaki fagyasztott zöldségből készíti, nyugodtan besorolhatja a könnyen, gyorsan megfőzhető köretek közé.
20 dkg rizs
10 dkg zöldborsó
10 dkg kukoricaszem
10 dkg sárgarépa csíkokra vagy kockákra vágva
1 fej hagyma
1 ek paradicsompüré
só, bors
olaj
Vágjuk apró kockákra a hagymát, és kevés olajon pirítsuk meg. Tegyük bele a rizst és addig kevergessük, amíg fehéredni kezdenek a szemek. Adjuk hozzá a paradicsompürét és 1-2 percig még kevergessük. Engedjük fel 4 dl vízzel, sózzuk és borsozzuk meg, majd tegyük bele a sárgarépát és a borsót. Lassú tűzön pároljuk puhára, ha elfőné a levét pótoljuk kevés forró vízzel. A lecsöpögtetett konzerv kukoricát csak a végén tegyük hozzá, mert azt már megfőzték.
Érdekes köretváltozat lehet a rántotthús mellé is, de kevés sajtot ráreszelve, ráolvasztva akár hústalan egytálételként is megállja a helyét.