Mézes szezámmag szelet
Vagy egy hónapja őrzök egy receptet külön böngésző fülön, mert feltétlenül el akartam készíteni.
Andi csemegéje annyira egyszerűnek látszott és annyira finomnak, hogy csak az alkalomra vártam, hogy nekilássak. A nasihiány most érte el azt a kritikus értéket, amikor nem lehetett tovább húzni, mert veszélyessé válhatott volna.
szezám mag
méz
nagyszemű mazsola
aszalt meggy
aszalt sárgabarack
A szezám magot serpenyőben, szárazon kavargatva megpirítottam, majd hagytam kihűlni. Közben a sárgabarackot kicsit összevágtam. A kihűlt szezámmag felét – amúgy szemmértékre – finomra daráltam az öreg kávédarálóval. A darálékot, az egész magokat és az aszalt gyümölcsöket összekevertem és csurgattam hozzá annyi mézet, hogy kezdjen összeállni. Ragacsos, morzsalékos lett, ami kézzel összenyomva összeállt. Fóliával bélelt tálcán fél ujjnyi vastagra elterítve lappá nyomkodtam, aztán elmentem Andihoz kérdést feltenni.
Láttam ugyanis, hogy ez nem fog szeletelhetőre, egyben felemelhetőre összeállni. A gyors válaszból megtudtam amit sejtettem is, hogy kicsit több méz kellett volna bele – óvatoskodtam, nehogy folyós maradjon. Tulajdonképp felszedhettem volna, hogy újra keverjem, de mire erre sort kerítettem volna, a maradékkal már nem volt érdemes pancsolni.
Aki szereti a töményen szezámmagos, alig édes finomságot, és az aszalt gyümölcsök savanykásságát – és ilyen akad idehaza néhány – az nem tud ellenállni neki, még ha kiskanállal is kell megennie. Szerintem legközelebb megpróbálom kicsit karamellizálni a mézet, forrón belekeverni a magokat, aszalványokat és úgy elteríteni, vagy az egészet tepsibe simogatva kissé átsütni.
Szia!
Nem igazán értem, mi volt a gond vele, nekem szépen össze szokott állni. Meg lehet fogni, semmi gondja. Remélem, legközelebb megoldódik a probléma.
http://makospatko.blogspot.com/2010/04/szezammagos-mezes-szelet.html