Miért jó a nem jó?
Bevásároltam. Mondhatom úgy is, hogy jól bevásároltam.
Fogytán lévén a sütőpapír idehaza, vettem utánpótlást. Évek óta ugyanazt a szilikonos papírt használom, ami erre a barnára hasonlít. Nem dobozba csomagolták, csak fólia hurkába. Amit most vettem, az is ugyanilyen csomagolásban van, csak másik cég csomagolja. Valószínűleg az csapott be, hogy csak ez az egyféle volt a polcon, nem volt összehasonlítási lehetőségem, és elkerülte a figyelmemet, hogy nincs ráírva, hogy szilikonos. Még az ára is hasonlóan 400 Ft körül volt. Kibontva gyanús kellett volna legyen, mert ilyen fehéres volt, nem a megszokott. Ettől persze még jó is lehetett volna.
De nem volt az!
Sütöttem rajta egy szépen sikerült kenyeret, csak épp nürnbergi puszedli módjára kéne enni, annak ugyanis fehér ostyalap van az alján. Sajnos ennek papír bevonata van, ami eltávolíthatatlanabb, az ablaküvegre kent festéknél is. Megenni nem sok kedvem van, kénytelen leszek az egész alsó héjat levágni a cipóról, ha kihűlt.
Tessék mondani, miért jó az a sütőpapír, ami épp csak arra nem használható, hogy süssünk rajta?
Csak az a válasz elfogadhatatlan, hogy nyereséget termel a forgalmazóknak. 🙁
Egyszer én is belefutottam,pont így.Eszem megáll,minek ilyen termék és tényleg nincs más magyarázat,mint a nyereség,mert semmire nem használható.
A boltostól azt hallottam,úgy kell használni,hogy lisztet szórok rá!!!Ennyi erővel be is zsírozhatom és pocsékolhatom a lisztet is,minek ehhez papír?Értelmetlen termék.
A helyzet hasonló. Amikor sütit csomagolok, a tálcára és a sorok közé teszem, így használom el. Semmi másra nem jó, így eladható lenne, de akkor sütőpapír helyett sütipapírnak kellene nevezniük. 😛
Ez a sütipapír elnevezés nagyon jó! 🙂
A régi időket idéző kétrétegű szaloncukor-csomagolás házi előállításához kiváló, némi alufóliával kiegészítve.
(Más kérdés, hogy nálunk csomagolás nélkül, egy tálból elfogy a házi szaloncukor, de az elajándékozott darabok sokkal elegánsabbak így.)
Dulmina!
Tudsz színes alufólia forrást is?
Készen vettet nem, de gyerekkoromban a szaloncukroknak meg a bonbonoknak az alufóliáit előszeretettel simítottam ki és gyűjtöttem. Időnként még most is elő-előkerül egy-egy ilyen köteg, és még méretre is van vágva 🙂 Vagy időnként a táblás csoki alufóliája is aranyszínű, azt is újra lehet hasznosítani így. Vagy el bírom képzelni, hogy létezik olyan filctoll, amivel lehet rajzolni az alufóliára, és meg is marad rajta (mint ahogy üvegre jól lehet írni alkoholos filccel).
Ne mondjátok, hogy nem jó semmire, kiváló szabásminta készítésre.:) Igaz kicsit keskeny. Piskótához és kevert sütikhez is jó, mert úgyis rátapadnak a morzsák, ha lehúzzuk róla, még a szilikonosra is.
Azt hiszem jó lenne, ha feltennél egy olyan képet a rossz papírról, amin látszik a márka is, nehogy véletlenül megvegyük.
Arany színű alufóliát általában lehet kapni a multiknl, más színűt még nem láttam. A múltkor én is ismeretlen csomagolású sütőpapírt vettem, rá volt írva, hogy szilikonos és kibontás után láttam, hogy fehér. Jó, de nem olyan tartós, mint a barna.
Bocs, hogy belekotyogok, de nekem is van egy „ellen tippem”: Kelly márkájút nehogy vegyetek!!! Pedig én azt hittem, hogy mostanában már csak jót lehet kapni, mert több félét vettem, és ennek kivételével mind rendben volt…
Ez a papír még nagyon kiváló a stelázsira is 🙂
Jókaja, Dulmina!
Lehet kapni ún. lakkfilcet minden féle színben, az fog mindenre, gondolom az alufóliára is. És lehet kapni arany, ezüst, bronz színben is.
Engem az érdekelne, hogy melyik sütőpapír márka JÓ?
ja, és itt találtam színes alufóliát. Hát nem mondom, van ára
http://www.opitec.hu/index.php?fk=XpFkl&ak=jXhDX
Sziasztok,
Én a L.(idl)-set használom és első osztályú! Bár ez is fehér, de soha semmi bajom nem volt vele. Több gasztroblogger is ajánlja.