Jó kaja

Kissé rendhagyó módon illik ez a recept Edith kiírásába, a világjáró fazékba. Nem mentem messzire, mégis más nép (?) receptjét hozom. Lehetne persze gondolkodni azon, hogy valóban más nép volt-e – sok Kárpát-medencei társával együtt – a szepességi cipszerség. Üknagyanyámról azt tartja a családi legendárium, hogy büszkén vallotta magát magyarnak. Valahogy így: Ich bin ein Ungar – ugyanis egy szót se beszélt magyarul.

Azt talán mondanom se kell, hogy nem csak az övék a recept, hiszen jellemzően városi polgárok lévén, a juhtúrót bizonyára a tót pásztoroktól, kofáktól vették. Így ez az egyszerű recept magában hordozza a Kárpát-medence történelmének egy metszetét is.

(tovább…)

Munkahelyen esedékes névnapi köszöntésre készült, elvégre mégse járja üres kézzel menni.

Krónikus időhiányban élve, két felvonásban  – késő este és kora hajnalban. Kell is az a 6-8 óra a hűtőben ahhoz, hogy a keksz megszívja magát, és ropogósságát elvesztve tortává álljon össze. Enélkül nem csak szeletelni volna reménytelen, de díszíteni is.

Azért összességében nem kellett hozzá egy jó óránál több munka, és mégis elkészült az elvárt finomság.

(tovább…)

Vannak hullámok a gasztroneten, amikor annyira megtetszik valami, hogy mindenki elkezdi csinálni.

Ilyen hullámként ért el hozzám is a sütőporos / szódabikarbónás kenyér. Annyi helyen láttam már, magyarul is, hogy nem térhettem ki előle. A saját verziómba került egy kis lenmagliszt is, az íze és a jó tulajdonságai kedvéért.

Egyúttal ismét teszteltem a légkeverős mikrót, hogy kitapasztaljam a lelkivilágát, de erről majd később.

(tovább…)

Aminek ez az oka.

Megtaláltam álmaim elszívóját. Na jó, ez nem kicsit fellengzős ilyen formában, de közel egy éve jártam utána, aminek tükrében tán megbocsátható.

(tovább…)

Pont egy évvel ezelőtt, a szilvaszezon kezdetén írtam arról, hogy szoktam szilvalekvárt főzni.

Eszembe nem jutott volna, hogy ez a recept, a maga igen gyenge fotójával lesz majd a legnépszerűbb.

Nincs ugyan különösebb jelentősége az oldal statisztikáinak, azonban időnként érdekes olvasmány. Ma épp ránéztem, és láttam, hogy ennek a receptnek „születésnapja” van.

(tovább…)

Mai fordítanivalóim közé keveredett egy gyöngyszem, amiből meg kell osszak néhány részletet, mert gasztroblogra való.

Olyan élelmiszeripari hozzávalóról van szó, amit alighanem elsősorban az ilyen pultokba kerülő termékekbe tesznek, természetesen hús helyett.

(tovább…)

Felpörgőben van a lecsószezon. Lehet már normális lecsópaprikát kapni, az első pirosodók is megjelentek. Hamarosan gyönyörű színe is lesz a lecsónak. Paradicsomból is van már szabadföldi, és némi utánjárással lehet vékonyabb héjú fajtát is találni, aminek nem marad zöld csík a húsában, a piros héj alatt.

A szalámi egy olyan darab vastagkolbász volt, ami nem aratott akkora sikert idehaza, hogy elfogyott volna. Így viszont remekül el lehetett használni és jobb volt, mint újkorában.

(tovább…)

Nyugodtan olvassák ezt a bejegyzést azok is, akik számára a Pálpusztai sajt szaga nem számít illatnak. Még nem találták ki az illatos netet.

Új gyártó sajtjával találkoztam a piaci sajtosnál. A szinte soha nem kapható őstípus, a csermajori, és annak igen gyenge gödöllői utánzatát követően egy győri cég is elkezdte gyártani.

Csomagolásán őrzi az eredeti kék / piros / ezüstszínű összeállítást, lássuk mit rejt a belseje.

(tovább…)

Na igen, azok a babák mér elég sokmindet megehetnek, elvégre 3 és 6 évesek.

A tomboló hőségben szerencsére ittak, de enni alig akartak, amit azért meg lehet érteni. Így aztán amikor elhangzott a kérés, hogy csináljak egy kis tejbebapit, örömest nekiálltam. Egy kis csavar azért került bele, ami végül egyáltalán nem volt ellenükre.

(tovább…)

Az egész heti dühöngő forróság után üdítő hűvös fogadott szombat reggel, a piacra menésre ösztönözve. Kellett már feltölteni készleteinket, hiszen jóformán csak folyékony fogyott a héten, az is lehetőleg hidegen.

Szerintem a fél piacot hazahoztam, a végén a kocsiig alig tudtam elvonszolni a kosaramat.

Hazaérve úgy döntöttem, hogy ezt leltárba kell szedni, lássuk hát:

(tovább…)