Egy hosszabb ideig Afrikában élt barátunktól tanultuk el ezt a receptet.
Sejtésem szerint ez már egy hazai viszonyokra adaptált változat, semmi rendkívüli, egzotikus hozzávaló sincs benne, nyugodtan nekiállhatunk az elkészítésének.
A hozzávalók között, az egyszerűség kedvéért mogyoróvaj szerepel, de nyugodtan használhatunk bele darált, forgókésessel pépesített mogyorót is.
Fura nevét alighanem onnan kapta, hogy minden hozzávalója olyan finom, hogy még a Nagyik is szívesen melengetik vele magukat. A vaníliáról a legtöbben őrzünk olyan emléket, hogy a Nagyihoz belépve a frissen sült süteményen épp a vanília illata csapta meg az orrunkat.
Mindez forró tejjel, tojáslikőrrel esetleg tejszínhabbal percek alatt tudja felmelegíteni télidőben elgémberedett tagjainkat és kisimítani gyűrött lelkünket. Hazaérve egy rövid szusszanás egy ilyen bögrével a kezünkben elég ahhoz, hogy újult erővel fogjunk hozzá az otthoni teendőinkhez.
A bögre külön kedvencem, mert igazából az üveg pohár tartására szolgál, arra, hogy a forró itallal ne süssük meg a kezünket. Tessék figyelmesen megnézni, és kitalálni, melyik városból kaptam?
Téli vasárnapokra, családi összejövetelekre, de nem feltétlenül születésnapokra sütötte ezt a habos finomságot Nagyanyám.
Ahhoz képest, hogy az Ő receptjei között még bőven találni olyan tortákat, amik úgy kezdődnek, hogy végy 24 tojást, ez kimondottan egyszerű és gyors, kevés macerával készíthető. Alig több a munka vele egy muffinnál, és nyugodt szívvel nekiláthat bármelyik kezdő is, biztos eredményre számítva.
Ez olyannyira alap recept, hogy rá is csodálkoztunk, miért került ilyen rég az asztalra.
Valahogy inkább mártásként készítjük el a sóskát, pedig finom az levesként is. Egyike a 10-perces leveseknek és garantáltan elronthatatlan. Ha nagyon sürgősen kell valami meleg levest varázsolni, akkor azonmód, zacskóstul bedobhatjuk egy tányéron a mikróba a sóskapürét, hadd olvadjon.
Teljesen autentikus recept következik. Semelyik keleti országban sem ismerik, senki se tudja a sajátjának. Kizárólag nálam autentikus, ebéd előtt egy órával találtam ki, hogy valami kínaiasat kéne csinálni, mert olyat egész ritkán (t)eszünk.
A recept főzés közben alakult ki, az alapanyagok és a fűszerkészlet alapján, igazi improvizáció volt. Az elfogyott mennyiség – és a saját kóstolásom – alapján nem sikerült rosszul.
A minap nagyon megihletett egy recept, amit azóta őrzök egy külön böngésző fülön. Gyorsan tisztáztam azt is, hogy nem elírás miatt nincs benne sütőpor, az így a jó. És tényleg, ez így nagyon jó, köszönet érte DebiGabinak.
Szerintem mindenféle ital – tea, bor, sör – mellé remek korcsolya, csak az első falatot nem szabad bekapni, mert utána úgyse tudjuk abbahagyni, amíg még van belőle.
Mielőtt bárki is érdeklődne, nem ment teljesen az agyamra az influenza, hogy télidőben befőzésről írok. Igazából az lenne fura, ha augusztusban próbálnék meg töklekvárt főzni.
Nem is igazi befőzés ez, nem készül hatalmas adagban, nem azért van, hogy hónapokig sorakozzanak a kamrapolcon – bár az is megoldható.
Általában hűtőben tartom a még felbontatlan üvegeket, eddig még nem volt ideje megpimpósodni. Nem csak a színe emlékeztet a nagy klasszikusra, a sárgabarack dzsemre, de a felhasználása is. Ugyanúgy lehet sütibe tölteni, palacsintára kenni, de legfőképp vajas kenyérre. Érdemes a zserbót is kipróbálni vele.
Ez Németországban egy igazi klasszikus recept, talán még a háziasszonyok számánál is több változata létezik.
Mi is nagyon szeretjük, a pikáns, savanykás mártásban úszó gombócokat. Az úszó kifejezés itt fontos, mert annyira finom a szaftja, hogy nem lehet túl sokat csinálni belőle.
A receptben visszatükröződik az, hogy tengerparti városból származik. Úgy látszik a hús és a hal párosítása egy fogásban, nem a trendeket követő csúcsgasztronómusok találmánya, Königsbergben – Kalinyingráddá keresztelték át egy időben – már régen is használták a háziasszonyok.
Ez majdnem olyan mint a nagymamák klasszikus almáspitéje, csak még azoknál is sokkal finomabb.
A tölteléke egészen krémes, fűszeres. Igazság szerint kéne belefőzni egy marék mazsolát is, de ez olyankor készült, amikor utálkozó vendég érkezett.
Tudom, hogy vannak benne ipari adalékanyagok is, de ennyi talán belefér időnként. Meg lehetne csinálni ezek nélkül is, agar-agarral, kérdés csak, hogy van-e kedvünk azzal kísérletezni. Nekem nem volt. A hozzávalókból telerakhatjuk a sütő nagy tepsijét.
Ilyen télidőben is jól tud esni egy kis hazai alapanyagból készülő ivólé. Gyerekzsúrokon hálásan szokták fogadni, pedig se aroma, se színezék nincs benne, de még csak tartósítószer sem, hogy az ízfokozókról ne is beszéljünk.
Alapvetően belátható időn belüli fogyasztásra való, de éppen ki lehet gőzölni az üvegeket, és akkor jó darabig eláll. A citromsav szerepe nem csak az íz beállítása, de antioxidánsként a szín megőrzését is segíti a főzés közben.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu