A toastkenyér

Kategória: Kenyér

Sajnos nem nehéz a boltokban rossz kenyeret kapni, de a toastkenyérből jót csak kivételes szerencsével foghatunk ki. Az előre szeletelt, leginkább fűrészporra emlékeztető valamiket nehéz jó szívvel kenyérnek nevezni. Ha pedig elolvassuk az apróbetűket is, még azon is elgondolkodunk, alkalmas-e egyáltalán emberi fogyasztásra?

Pedig a kenyérsütés igazán nem valami rendkívüli varázslat. Gondoljunk bele, hogy egykor minden valamire való eladósorba került leány meg tudta tanulni. Nyugodtan álljunk neki, és ne szegje kedvünket, ha az első nem úgy sikerül, mint ahogy elképzeltük. A sülő kenyér illata és a csúnyára sikeredett példányt is elkapkodók jelentsenek biztatást a továbbiakhoz.

Ez egy különösen jó recept, mert elég türelmesen viseli akár ügyetlenkedéseinket, akár kísérletező kedvünket is. A tejtől különösen rugalmas, könnyű lesz a tésztája, a maláta pedig segít lazítani, magasítani.

1 dl víz
1,5 dkg só
negyed kocka friss élesztő
1 kg kenyérliszt (vagy felesbe finom- és rétesliszt)
2 dkg cukor
2 dkg keményítő
2 dkg sütőmaláta (nem kell a sötét festőmaláta)
5 dkg vaj
0,5 l tej

Oldjuk fel a vízben a sót és az élesztőt és hagyjuk állni. legalább fél órát pihentessük, de ha másnapig hagyjuk, az se baj.

A vaj kivételével dagasszunk közepesen kemény tésztát az összes hozzávalóból, a végén beledolgozva a lágy vajat. A tészta kissé ragacsos, de nem baj, ne adjunk több lisztet hozzá!

Fóliával letakarva kelesszük langyos helyen a duplájára. A kevés élesztő miatt ez 2 – 3 óráig is eltart. Borítsuk lisztezett deszkára, és könnyedén gyúrjuk át. Tegyük akkora formába, amiben csak félig van. A kihúzható formát állítsuk legnagyobbra, akkor épp elfér benne. A tészta erősen megnő, ha felénél magasabbra töltené a formát, akkor tegyük több formába, vagy a maradékból csináljuk zsömléket.

Amikor a tészta legalább harmadával nagyobb lett, fűtsük be a sütőt, 200 fokra. Kenjük meg a tetejét vízzel és tegyük a sütőbe. Löttyintsünk egy deci vizet a sütő aljába, vagy – ahogy valahol nemrég olvastam – dobjunk bele fél marék jégkockát. Légkeveréssel kb. 40 perc alatt sül meg, ha zsemléket is csinálunk, azokat hamarabb kell kivenni. Negyed óra után a sütőt visszakapcsolhatjuk 170 fokra, hogy legyen ideje a közepének is átsülni, mielőtt megégne a teteje.

Nagyon finom, kicsit kalácsra emlékeztető kenyeret kapunk. Később érdemes kipróbálni a liszt egy részét teljes kiőrlésűvel helyettesítve is. Malátát bioboltokban érdemes keresni.

 


1 hozzászólás a recepthez: “A toastkenyér”


  1. Daisy says:

    Amikor elkezdtem a kenyér sütést, azzal viccelődtünk Margit oldalán, hogy nem merjük elmondani, hogy a a saját finom kenyerünkből pirítóst csinálunk. Először csak a kevésbé sikerültek végezték a pirítóban, később szándékosan sütöttem én is forma kenyeret vagy toast kenyeret. Összehasonlíthatatlanul finomabb a pirítós, mint a bolti kenyérből. Azóta szinte nincs is eltéve a kenyérpirító. Reggel vagy este, mindegy!



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos