Konfitált fokhagyma – befőzés

Kategória: Befőzés

A fokhagyma nem csak ételek fűszerezésére használható, és nem csak a gyógyító erejére számíthatunk, a fokhagyma egyszerűen finom. A tavasz végén, nyár elején kapható friss fokhagyma még kevésbé csípős mint az, aminek a héja már zörgősre száradt. Ebből az új fokhagymából érdemes különböző, üvegben tartósított finomságokat befőzni. A következő napokban néhány ötletet adok a friss fokhagyma befőzésére.

Pucoljunk meg pár kis üvegre való friss fokhagymát. Annyi olajjal öntsük fel, amennyi ellepi. Használjunk valami finom olajat, pl. földimogyoró, kukoricacsíra, olíva. Kis lángon melegítsük gyöngyözésig és tartsuk forrpont alatt. Háromnegyed óra múltán a gerezdek kezdenek üvegessé válni, puhulni. Ekkor szedjük át gondosan kiforrázott és megszárított üvegekbe, töltsük fel olajjal és zárjuk le. Biztonság kedvéért tartsuk hűtőben. Ezt az alap receptet a fantáziánk szerint változtathatjuk színes bors, babérlevél, rozmaring vagy chilipaprika hozzáadásával. Ha kiettük az üvegből a gerezdeket, az olajat használjuk salátákra, húsokhoz.

Első közlésként a Kifőztük receptújságban jelent meg, amire az oldalsávi címlapképre kattintva lehet feliratkozni.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos