Kovászos uborka kenyér nélkül

Kategória: Befőzés, Technikák - trükkök

A nyár egyik legfinomabb savanyúsága a kovászos uborka, nem véletlen, hogy ennyire népszerű. Remek példája annak a találékonyságnak, amivel őseink feldolgozták, tartósították terményeiket.

Rendkívüli népszerűségéből következik, hogy majd’ mindenkinek megvan a jól bevált receptje, amivel mindig sikerülni szokott.

Most egyet módosítva a recepten, nem kenyérrel indítottam be a kovászolódást, de még csak nem is krumplival. Így aztán semmit se kell lehalászni, nem maradnak benne foszlányok.

Végiggondolva a kovász erjedésének folyamatát láthatjuk, hogy lezajlik egy tejsavas erjedés (később egy ecetsavas is) amitől a kovásznak savanykás szaga és íze is lesz. Az uborkánk is ettől savanyodik meg. Ha pedig ez a helyzet, akkor ezt a folyamatot mással is elindíthatjuk. Ez a más a savó, jelen esetben a tejföl lecsöpögtetése után maradt savó.

Az uborkákat folyó víz alatt, körömkefével alaposan lecsutakoltam. Ez egyúttal a kellemetlen szőreinek nagyjától is megszabadítja. Mindegyiknek levágtam a két végét és hosszában úgy vágtam be, hogy a végei még összetartsák. Belesorakoztattam az üvegbe és elkészítettem a felöntő levet.

Kevés vízbe tettem a fűszereket, sót, borsot, mustármagot, pár szem borókabogyót és felforraltam. Ezzel a magok ráncos héján levő mikroorganizmusokat alaposan megritkítottam, hogy kevesebb versenytársa lehessen a számunkra hasznos folyamatot előidézőknek. Hozzátöltöttem a többi vizet, hogy ne legyen olyan forró és az uborkákra töltöttem. Kapor az nálunk nem kerül bele, viszont kipróbáltam egy szál zellerzölddel. Vasfűvel szeretném még kipróbálni – az is klasszikus uborkafűszer – csak szereznem kell a következő adagig. Beleöntöttem egy deci savót és egy műanyag gyerekkanállal leszorítottam. Lefedve kitettem az erkélyre, hogy csak reggel érje közvetlen napsütés.

Másnapra a leve ígéretesen zavarossá vált és kezdett nagyon finom illatot árasztani. Harmadnap behoztam az erkélyről, idebenn mégis csak pár fokkal hűsebb van. Talán egy éjszaka kell neki, hogy az uborkák teljesen áttetszővé váljanak, az íze már most is egészen igazi.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos


%d bloggers like this: