Kedves bajai barátosnénk ismertette meg velünk ezt a receptet. Tulajdonképp almásrétes, de még egyszerűbb elkészíteni, mert nem kell feltekerni, biztos nem szakad el, miközben az asztalról a tepsibe költözik. Nagyon finom, csupa krémes alma sütemény, amit gyakorlottak fél órán belül biztos a tepsiben tudhatnak, de kezdőknek sem tart háromnegyed óránál tovább.
1 csomag, 8 lapos réteslap
2 kg alma
10 dkg dió
2 csomag vaníliás pudingpor
vanília
(őrölt fahéj, szegfűszeg)
csipet só
cukor, az alma savanyúsága és az édesszájúságunk szerint
vaj (aki nem eheti, annak olaj)
Az almát hámozzuk meg, négyeljük fel, szedjük ki a magházát, majd vágjuk szeletekre (opcionálisan gyaluljuk, vagy reszeljük). Fedő alatt rottyintsunk rajta egyet, hogy picit összeessen, és hagyjuk hűlni.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sütemények 2 hozzászólás →
… és másképp is hívja. Akár gyűjtés is indulhat, hozzászólásként ki-ki írja meg, milyen néven ismeri. A kenyérlángos, langalló, pompos csak a három legismertebb, de a tócsnifélékhez hasonlóan tucatszám fűzhetjük csokorba.
A nevéhez hasonlóan változatos az elkészítés módja is. Mint oly sokszor, itt is a szegény ember leleményessége köszön vissza. Egy kis liszt mindig akadt a házban, vagyis a tésztát meg tudták sütni. A rárakott dolgok meg híven tükrözték a gazda tehetősségét, a kamra tartalmát. A kép egy budai kisvendéglőben készült, ott tálalják ilyen mutatós, öntöttvas serpenyőben.
Én krumplis tésztával szeretem, az biztos nem szárad ki a sütéskor. A megadott mennyiségből a sütőhöz adott nagy tepsiben lehet sütni, és nem lesz hajszál vékony a tészta.
(tovább…)
Kategória: Egytálételek Kenyér Tészták 9 hozzászólás →
Nagyon nyári, nagyon könnyű recept, most minden hozzávaló frissen kapható. Apró, zsenge cukkíniket érdemes keresni hozzá, akkor a hámozásukkal sem kell időt tölteni. Ugyanez áll a padlizsánra is, abból is a vékonyabbakat keressük. Ugyanennek az ételnek a harmadik változata, amikor mindkettőből teszünk bele.
4 csirkecomb vagy 2 mell
2-3 kis cukkíni vagy padlizsán
2 közepes fej hagyma
2 zöldpaprika
2-3 paradicsom
1 gerezd fokhagyma
só
bors
bazsalikom
oregano / majoranna
Fektessük egy tepsibe vagy tűzálló tálba a sóval bedörzsölt, megborsozott csirkehúst. (tovább…)
Kategória: Kímélő ételek, diéta Szárnyasok Nincs megjegyzés →
Gyerekként sokszor kaptunk vla-t (fla-t) Nagyanyánktól édességnek. Valamikor régen, háború utáni időszakban, hosszabb időt töltött Hollandiában, onnan hozta a receptet. Jó példája annak, hogy egy kis találékonysággal, szinte a semmiből is lehet desszertet készíteni.
Igazából ez nem is puding, nem az a sok adalékkal rezgőssé tett valami, amit a pohárból kanalazhatunk ki, ez inkább egy sűrű krém. Egy kis semmiség, de emlékszem, hogy mindig nagy örömmel vetettük rá magunkat.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Krémek 1 megjegyzés →
… és még olcsón is. Ez az a leves, ami mindig előkerül, ha negyed órán belül kell leves az asztalra. Akár mert téli hidegben átfagyva érünk haza, akár mert elfelejtettünk levest főzni. Ez a legegyszerűbb változat, ennél rengeteg bonyolultabb recept is létezik. Attól, hogy egyszerű, még finom.
3-4 közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
só
bors
szerecsendió
curry vagy kurkuma
1 leveskocka – mert egészen E-mentesen csak nem élhetünk 😉
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Levesek 3 hozzászólás →
Mielőtt bárkit is a rosszullét kerülgetne, semmilyen eretnekségre sem készülök. Nem a kimeríthetetlen ötlettárú, élelmiszernek látszó dolgokat előállító iparág újabb gyöngyszeméről esik szó, nem bizony. Sőt. Pont arról íródik ez a recept, hogy 10 perc munkával, meg egy órányi magányos sülögetéssel ünnepi asztalra is méltó pecsenyét varázsolhatunk. Ezért is kölcsönöztem ki Szepyke grafikáját.
Van a konyhai tartozékok, ugyancsak kimeríthetetlen ötletgazdagságú gyártóinak néhány igen hasznos gyártmánya. Ezek egyike a sütőzacskó, írhatjuk akár SÜTŐZACSKÓ-ként, csupa nagybetűvel is, megérdemli. A sebtiben összedobós műfaj egyik alapja.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Szárnyasok Nincs megjegyzés →
Ez a recept jó példa arra, hogy a bogrács használatával ki lehet lépni a pörkölt-gulyás-halászlé bermudaháromszögből, és lehet könnyű ételt főzni benne, ami mellett a szakács sem aszalódik össze. Az adag, a csapat étvágyától függően 4-6 torkon lecsúszik, de szorozni, osztani bárki tud, akinél nem pont ennyien jönnek össze.
1 kg csirkehús (mellfilé, de inkább kicsontozott felsőcombok)
1 kg zöldbab (nagyon zsenge sárga, de inkább zöld héjú)
1 közepes fej hagyma
fehérbors
só
zöld fűszerek: petrezselyem, borsikafű (csombor), aki szereti kaprot is tehet bele – ez nem én leszek
tejföl / tejszín
fehérbor
A húst vágjuk falatnyi darabokra. Ha mellet veszünk, az szabályosabb kockákra vágható, viszont a comb húsa kevésbé száraz. A zöldbab végeit törjük le, ha ilyenkor szálat húz, azt húzzuk le a hüvelyről. A zöld hüvelyű ceruzababot, vagy a lapos zöld romano-babot azért ajánlom, mert ritkábban szálkás. A megtisztított babot vágjuk kétcentis darabokra. (tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Bográcsolás Nincs megjegyzés →
Ez a recept jellegzetes „dobjunk össze gyorsan valamit, nem baj ha finom” étel. Nagy teret enged a főzőcskéző fantáziájának, hiszen az itt leírtaktól szinte mindenben el lehet térni, a hűtő tartalmától függően. Disznó helyett készülhet csirke vagy pulyka husából, gomba helyett kerülhet bele zöldborsó, zöldbab, vagy aminek épp szezonja van. Tulajdonképp csak a módszer az érdekes, amivel könnyen biztos eredményre juthatunk.
0,5 kg comb / lapocka
0,5 kg gomba (csiperke, laska, esetleg erdei)
1 fej hagyma
1 paprika
1 paradicsom
1 gerezd fokhagyma
só
bors
ha van: kakukkfű, majoranna
A húst vágjuk a rostjaira merőlegesen szeletekre, majd 3-4 cm hosszú, ceruzányi csíkokra. A gombát töröljük tisztára konyhai papírtörlővel, ha nagyon földes, gyorsan öblítsük le, hogy minél kevesebb vizet szívhasson be. Ne hámozzuk meg, teljesen fölösleges! (tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Disznóhúsok Nincs megjegyzés →
Az idei szép kajszitermés örömére, meg a magunkéra is, csak úgy ömlenek a barackos receptek. Addig olvasgattam, amíg sok recept részleteiből készült a mai vacsora. Ha többen is felfedezni vélik saját receptjük elemeit, az semmiképp sem a véletlen műve. Készülhettem én már a gombócolásra, mert minap válogattam egy jókora zacskóval a piac legapróbb barackjaiból.
Nagyimnál láttam, hogy ezeket vette, kimagozta, és egy mokkáskanál fahéjas cukrot töltött a mag helyre. Utánozhatatlanul hajszálvékony krumplis tésztát tudott nyújtani, így az egész barackkal sem lettek hatalmasak a gombócok, és jóformán csak barackot ettünk. Ha egyszer nekiállt nemigen hagyta abba száz gombócka alatt. Pirított morzsával és fahéjas tejföllel tálalta, kivéve finnyás unokájának, aki a pucér gombócot szerette.
(tovább…)
Kategória: Húsmentes fogások Tészták Nincs megjegyzés →
Ilyen melegben sokat kell innunk, és ez csak akkor megy, ha igyeszünk változatossá tenni.
Készítsünk egy alap szirupot, amit a hűtőben tartva bármikor pillanatok alatt kész a limonádénk.
20 dkg cukrot 3 dl vízzel tegyünk fel forrni. Adjunk hozzá 5 dkg hámozott és vékonyra szeletelt gyömbért, meg 1-2 citromról lehámozott héjat. Csendesen főzzük 5 percig, az alatt a cukor is maradéktalanul felolvad, majd hagyjuk kihűlni, és szűrjük üvegbe.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Alkoholmentes italok 1 megjegyzés →