Spárgás csirkemell – Pünkösdre is diétásan
A keresztény hagyomány szerint Pünkösd a szentlélek kiáradásának, kiteljesedésének ünnepe, amit Húsvét után 50 nappal köszöntenek. Neve is a görög ötvenedik napból ered.
Nincsenek olyan „kötelező” étkei, mint akár Húsvétnak, vagy Karácsonynak. Tavaszi ünnep lévén az első zöldségek és baromfiak kerültek asztalra, de a bárány sem volt ritka.
A csirke, az újkrumpli és a spárga mind olyan, ami nem csak finom, de nyugodtan az ünnepi menübe is illeszthető.
Bio hozzávalók és a hitelesség
A neten mászkálva belefutottam a Biokontroll Hungária honlapjába. Ők azok, akik ellenőrzik, minősítik a bio-gazdálkodást folytatókat. Amin ott a tanúsító emblémájuk, az megbízhatóan bio-terméknek tekintendő.
Van egy kis receptgyűjtemény az oldalon, hiszen anélkül ma már szinte nem is lehet oldalt szerkeszteni. Talán fura elképzeléseim vannak, de úgy képzelem, hogy egy ilyen szervezet oldalán olyan recepteket gyűjtenek össze, amik minősített bio-alapanyagokból készíthetők el. Ehhez képest ezt találtam a tavaszi zöldségragu hozzávalóiként.
Piaci zsákmány
Csipkés muffin gyömbérrel
Konyakos koszorú – korhatáros sütemény
Tulajdonképp ez egy hiábavaló sütemény. A sok konyak miatt a gyerekek nem kaphatnak belőle, a felnőttekről pedig köztudott, hogy soha sem édesszájúak.
Szerintem a konyakot és a csokit is csak azért találták ki hozzá, hogy sikerüljön valahogy legyűrni az önmagában is finom tésztát. Ilyen áldozatos lelkek ezek a felnőttek.
Van aki esetleg másképp tudja?
Multi házitej kérdésekkel
Minap beszédültem a szokott multihoz, ahol érdekességre leltem. Nem tudom a korszellem hatotta-e át a beszerzőket, vagy mi az oka, de megjelent a hűtött polcon a házi tej.
Csinos, a régiekre hasonlító, visszaváltható tejesüvegben van, még a címkéje is háziasan egyszerű. Azzal tisztában kell lennünk, hogy a házi fogalma „természetesen” nem Mari néni reggel fejt tejét jelenti. Nyilván (kis)üzem palackozza, hiszen van technológiájuk arra is, hogy kétféle zsírtartalmat állítsanak be, 2,8 ill. 3,5 %-ost palackoznak.
Karamellizált spárga eperrel és vanília fagylattal
A címet visszaolvasva eszembe jutott, hogy a receptet már le se kell írnom, alig több annál.
Az elmúlt napokban több olyan receptet is közreadtam, miben az eper szokatlan, sós környezetben lépett fel. A dolgok ezúttal se zökkennek vissza megszokott kerékvágásukba, most a spárga lép ki megszokott szerepéből, egy könnyű, tavaszi desszertben. Nagy előnye, hogy az ilyentájt gyakori bikini-projecten dolgozók is alacsony lelkiismeret-furdalási tényezővel ehetnek belőle.
Férfiak napja?
Korábban rámenős nők sikerrel lobbiztak, hogy legyen az évnek egy napja, ami róluk szól. Komoly eredmény volt ez akkor, aminek a háttere mára már jócskán feledésbe merült. Az rendben van, hogy van egy nap az évben, de mi van a többi 364-gyel?
Kicsit sántítanak ezek a kijelölt napok, nem csoda ha az egyenjogúságukért viccesen zúgolódó férfiaktól nem egyszer hallani, hogy bezzeg férfiak napja nincsen.
Pedig ha lenne, pont a mai lehetne az. Miért?
Mogyorós roquefortkrém kenyérre vagy mártogatni
Apróság, semmiség, talán nem is érdemes leírni. Hátha más is úgy van vele, mint én, hogy időnként a legegyszerűbb ötletek nem jutnak az eszébe akkor, amikor gyorsan össze kéne valamit dobni.
Az elkészítése úgy 5 perc, hogy már a forgókéses aprítót is elmostuk. Lehet játszani a sűrűségével. Ha kenyérre, szendvicsbe szánjuk kevés tejföllel dolgozzuk össze. Többel, ha mártogatósnak szánjuk, és sokkal, ha salátaöntet lesz belőle.
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren 



info kukac jokaja.hu