Akár szerethetik is az építőmesterek ezt a levest, mert nem csak finom, de ad annyi energiát, ami a munkájukhoz kell.
A név eredete számomra nem ismert, mint ahogy az sem, létezik-e egyáltalán ilyen módra a sokféle gasztronómiai elnevezés között. Nem is ez a lényeg, hanem az a télidőben ideális, egytálételként is tálalható leves, ami a savanykássága révén igen finoman melengeti meg átfagyott testünk, lelkünk.
Nem tudom mondok-e még újdonságot bárkinek is azzal, hogy az iparilag gyártott kenőmájasokban nagyon sok zsír van. Valamennyi kell, mert különben nem marad kenhető, de azért nem mindegy, mennyi az a valamennyi.
Élelmiszeres fejlesztő-mérnök barátom borzasztott el egy alkalommal, elmesélve, hogy fejlesztési feladatnak kapták: a 12 %-os májtartalmat miképp lehetne tovább csökkenteni? Ha belegondolunk, hogy egy kiló disznómáj, fogyasztói áron 300 Ft körül megvan, akkor jobb szeretném nem tudni mi az, ami ennél olcsóbb, amivel érdemes ezt a „drága” alapanyagot kiváltani. Ez volt az egyik impulzus, hogy elkezdjek házilag májas és más felvágottakat készíteni.
A címben nem véletlenül nem írtam kenőmájast. Annak fejében, hogy kevés benne a zsiradék – hiszen csak annyi, amennyi a tarjában van – el kell fogadjuk, hogy kicsit törős, legfeljebb szeletelhető állagú. Persze lehetne vízzel lazítani, de ahhoz mindenféle vízmegkötő és emulgeáló adalékokra lenne szükség, amit otthoni készítésnél szeretnénk elkerülni.
Az úúúúúgy volt, hogy minap elindultam a hűtő felé (sőt, oda is értem). Igaz nem azért, hogy retro édességet gyártsak, hanem azért, mert kellett már valami a lábadozó gyomorba, ami hangosan tiltakozott a további üresen tartás ellen. A szemle eredményeképp találtam egy zacskóban finom házi túrót a piaci tejesünktől, ami el is döntötte a mit is egyek kérdést.
Mikor együnk paszulyból salátát, ha nem télen? Nyáridőben megtehetjük friss zöldbabból is, az most nincs, így maradjunk a szárazbabnál.
Ez egy praktikus alap recept, amit nagyon sokféle módon variálhatunk, minden alkalommal mással dúsítva egyszerű vacsorának.
A legjobb – és szebb – az aprószemű fehér gyöngybabból, de szinte bármilyen fajtából elkészíthetjük. A nagyszeműeket kevésbé járja át a leve, inkább ne olyat válasszunk.
A pejsli, szalontüdő, savanyú tüdő, nevezzük bármelyik nevén is, szélsőséges érzelmeket vált ki. A pacalhoz hasonlóan vagy nagyon szereti valaki, vagy a hallatán is világgá szalad.
Igazából érthetetlen számomra ez az ellenállás. Ha egyszer a disznó izomszöveteit (= hús) jó ízűen megesszük, más szöveteit miért kéne helyből elutasítanunk? Ráadásul ez egy újkeletű módi, hiszen Krúdy vagy az Ínyesmester idején még tisztességes kispolgári ételnek számított.
Sejtem én azért az egyik okát. Az iparszerű élelmiszergyártás és az igénytelen tömegétkeztetés elterjedése idején kapóra jött az olcsó alapanyagból készíthető fogás, aminek még volt presztízse. Gyorsan összecsaptak belőle valami ételnek kinézőt, aztán odalökték a dolgozóknak. Sokkal jobban a konzervet felbontók, vagy a fagyottat kiolvasztók se jártak. Így aztán eljutottunk oda, hogy vendéglős sem teszi étlapra, marad az otthoni nekirugaszkodás. Még az a szerencse, hogy a kész étel remekül fagyasztható, mert ez is egyike azon ételeinknek, amit nem lehet kis adagban megfőzni. Egyrészt mire megvesszük a hozzávalókat, 2 – 3 kg alapanyagnál tartunk, másrészt nem kevés munka van vele – ha jól akarjuk csinálni – annak se áll neki az ember bármikor.
Még a Nagy Karácsonyi Készletfeltöltés során vettem 3 csomag gesztenyemasszát, ami azóta is ott ült a fagyasztóban, mert akkor nem került sorra. Már nagyon kikívánkozott abból a hidegből, így az egyiket pár napja áttettem a normál hűtőbe, hadd olvadjon ki. A közbejött nyavalyakórság miatt erre bőven volt ideje, engem meg már evett a frász, hogy meg kéne csinálni. Nagyot sütnöm nem akaródzott, ezt a vadgesztenyét találtam Nagyanyám receptjei között. Érdekes megfigyelni, hogy vannak receptek, amik változatlanul élnek tovább, míg mások idomulnak a megváltozott életviszonyainkhoz. Tortát ma már nemigen állunk neki 24 tojásból sütni, ez viszont szinte változtatás nélkül készülhet ma is.
Hálás alapanyag a csirkemáj. A legtöbb megrögzött belsőségkerülő számára az egyetlen, amit hajlandó megenni. Rendkívül gyorsan elkészül és némi fantáziával változatos finomságokat lehet összecsapni belőle.
Igazából nem paprikás ez, nem resztelt máj, csak a nemrég kapott házi paprikánk annyira erősen fest, hogy még szokni kell az adagolását.
A löncshús neve hallatán keveseknek jutnak kellemes emlékek az eszébe. Egykor a besorozott katonáknak adták rendszeresen, akik – utálatuk jeléül – el is keresztelték gyíkhúsnak. Manapság is előfordul a felvágottas pultok kínálatában, de igazi népszerűségre nem tehetett szert. Amolyan hulladékhasznosító termékként kezelik a gyártók, minden olyan vacakot beledarálnak, amit a gép még elvisz, és amit máshova már nem tudnak bedolgozni.
Pedig lehetne tisztességes alapanyagokból jól elkészíteni is, és akkor bizony finom felvágott válik belőle. Még csak nem is bonyolult az elkészítése, semmi speciális eszköz sem kell hozzá, bárki nekiláthat a saját konyhájában is, és biztos lehet benne, hogy csak ehető dolgok kerültek bele.
Nagyon egyszerű és mégis mutatós, meg finom sütemény. A megadott hozzávalókból 60 – 80 db keksz lesz, tehát meglehetősen kiadós.
A mintázásánál szabadon kiélhető az összes kreatív hajlamunk – már akibe jutott belőle. Mivel a sütőből kivett, még forró kekszek puhák, hajlíthatók, azt is megtehetjük, hogy egy lapáttal rátesszük a vékony nyújtófára, amitől íves lesz. Ezt csak akkor, ha nem akarjuk hosszabb ideg tárolni, mert annyi helyet foglalnak el, hogy nem győznénk süteményes dobozzal.
Ez nem egy új nyelvtörő mondóka kezdősora, ez annak bizonysága, hogy félkómás reggelen az ember képes két percre állítani azt a mikrót, amit minden reggel egyre szokott.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu