Tejkaramellás kókuszgolyó

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Aprósütemények

Ne is mondja senki, én is tudom: nem lenne szabad közvetlen napsütésben, derítés nélkül, ilyen kemény árnyékokkal fényképezni. Tavasz elején még olyan jól esik a hét ágra sütő nap fénye, hogy mégis megtettem.

Persze nem a kép a lényeg, hanem ami rajta van, az pedig eszméletlen finom lett. Mikor megláttam Gabojszánál az Ő golyócskáit, tudtam, hogy hamarosan én is sort kerítek rá. A szokott változtatások nyomán ez sült ki belőle.

1 doboz sűrített tej
1 tojás
kb. 40 dkg kókuszreszelék
1 ek vanília kivonat
1 ek keményítő
csipetnyi só

3 dkg keserűcsoki
pici kókuszzsír (vaj vagy olaj is megteszi)
rózsabors

A sűrített tejből karamellás tejkrémet készítettem, az itt leírt módon. Kicsit rövidebb ideig hagytam, hogy ne legyen annyira kemény és sötét.

A kihűlt krémet összekevertem a tojással, vaníliával, sóval és a keményítővel. Addig szórtam bele a kókuszreszeléket, amíg gyúrható sűrűségűvé vált. Kétféle kókuszom volt itthon, finomabb és durvább szemű, ami külön finommá tette. Vizes kézzel kisebb diónyi golyókat formáltam és sütőpapírra sorakoztattam. Lehet elég közel rakni, nem sokat terül sülés közben. 160 fokra felmelegített sütőben addig sütöttem, amíg halvány sárgára színeződtek.

Kihűlés után pici kókuszzsírral olvasztott keserűcsokit folyattam kiskanállal a gömböcökre, és mindegyikre pottyantottam – precízen, csipesszel – egy-egy szem rózsaborsot. Mutatós és finom is.

 


4 hozzászólás a recepthez: “Tejkaramellás kókuszgolyó”


  1. Kata says:

    Nagyon finom!!!! és a rózsabors rajta, nagyon pozitív meglepetés:)

  2. Judith says:

    Marpedig engem a kep teljesen lenyugozott! Profi fenykepezes ide vagy oda, nekem nagyon tetszik!!!
    A receptet mentem, mert a Dragam odavan ezekert. Koszi szepen!

  3. egycsipet says:

    Naneee, mi bajod a képpel? Szerinted hányan nézik főzés közben az árnyékokat? 😀 Nekem így tetszik és pont. 🙂

  4. Moha says:

    A kép is csodás, de inkább a modelleket tesztelném….



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos